Már elkezdték a Klik tartozásainak rendezését

Három lépcsőben fogják kifizetni a Klik tartozásait, 90 ezer számlát pedig már ki is fizettek. A Magyar Idők szerint március végéig minden hátralékot kifizetnek.

  • MTI MTI
Már elkezdték a Klik tartozásainak rendezését

Három ütemben fizeti ki a tartozásait a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) – értesült a Magyar Idők.

A szerdai cikk szerint az első, 8,6 milliárdos összegből közel 90 ezer számlát már rendezett a szervezet. A lap úgy tudja, a második körbe tartozó, február végén nyilvántartott és lejárt határidejű tartozásokra ezen a héten elutalják a pénzt a tankerületeknek, amelyek március 18-ig kiegyenlítik a számlákat.

Az első két körben elsősorban a kis- és középvállalkozásoknál nyilvántartott adósságot, a harmadik lépcsőben pedig az összes, még fennmaradó tartozását rendezi a szervezet március végéig.

Ahhoz, hogy ne ismétlődhessen meg a korábbi helyzet, a Klik új vezetése átvilágítja a gazdálkodási, beszerzési folyamatokat és a belső szabályzatokat.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.