Áder húgának március végéig kell kitalálnia, hogyan szervezzék át a Kliket

Pedagógus Kar elnöke a Kossuth Rádióban azt mondta, március végéig el kell készülnie a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átalakítási tervének. Az ezzel foglalkozó munkacsoport azt javasolja, hogy maradjon az állami fenntartás, de kapjanak nagyobb önállóságot az iskolák.

  • hvg.hu
Áder húgának március végéig kell kitalálnia, hogyan szervezzék át a Kliket

A Pedagógus Kar elnöke,  Horváth Péter  a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken azt mondta: úgy tudja, hogy Pölöskei Gáborné,  a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője jövő pénteken vázolja fel a központ szervezeti átalakításról szóló konkrét elképzeléseit az érintett munkacsoportnak, majd az azt követő kedden a Köznevelési Kerekasztalnak. A végleges tervnek március 31-ig kell elkészülnie – tette hozzá Horváth.

Elmondása szerint a konkrét megvalósítás a Klik vezetőjének hatásköre, a szerkezetátalakítással foglalkozó munkacsoport csupán az irányokat vázolja fel. A pedagóguskar elnöke elmondta: a munkacsoport azt javasolja, hogy maradjon meg az állami fenntartás, de az iskolák és vezetőjük nagyobb önállósága és egyúttal felelőssége mellett.



Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.