A toborzáson megjelent 40 közmunkás közül viszont hiába a stabil munkaviszony és a dupla pénz, senki nem fogadta el a honvédség ajánlatát – írja az Index.hu.
Szerdán több déli határhoz közeli település járási hivatalában megtartották a munkaértekezleteket. A szerződéssel a honvédség három év folyamatos munkaviszonyt és a közmunkásbér (átlag 50-55 ezer forint) nagyjából kétszeresét ajánlotta a közmunkából átlépő leendő katonáknak.
Az Index információ szerint a gyomaendrődi járási hivatalban körülbelül 40 ember hallgatta meg a honvédség egyik munkatársának tájékoztatóját, ami az egyik résztvevő szerint „toborzássá szelídült" a meghívóban olvasható enyhén fenyegető hangulathoz képest.
A tájékoztatón részt vevő közmunkásoknak alá kellett írniuk a helyi munkaügyi hivatal jelenléti ívét. A meghívó szerint aki nem vett részt az eligazításon, azt automatikusan törölték a rendszerből, nem kaphat többé közmunkát.
A nagyjából háromnegyed órás tájékoztató végén feltették a kérdést, hogy ki akar jelentkezni a honvédségbe, és senki nem akart.
Pedig állítólag a toborzást tartó tiszt utalt rá, hogy aki jelentkezik, azt nem fogják elkaszálni az alkalmassági vizsgálaton. Az egyik résztvevő szerint a tájékoztatón végül viszont kiemelték, hogy senkit sem érhet retorzió, ha nem fogadja el a lehetőséget.