szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Még utoljára levideózták a bontás előtt, egyben, a híres szellemházat.

A FlyingEyes Drone Media videocsatornáján tették közzé az anyagot, amelyen a bontás előtti utolsó fázis lett megörökítve.

A 25 emeletes magasház az 1970-es évek közepén épült, de vázszerkezetének korróziója miatt idővel életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni.

A 80 méter magas épület 20 ezer tonnányi vasbetonból épült, amely 1500 vagonnyi törmeléket jelenthet bontás után.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!