Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók és a rendőrök hétfő délután a Római-partra a Nánási út és a Nimród utca sarkához, ahol feltehetően egy csónakház gyulladt ki. Helyszíni információink szerint három nagy durranást lehetett hallani, feltehetőleg gázpalackok robbantak, ez utóbbi információt azonban nem erősítette meg a katasztrófavédelem.
Nagy erőkkel vonultak ki hétfő délután a tűzoltók a Nánási útra egy üdülőtelephez, amely kigyulladt, és nagy lánggal égett. Bár a helyszínen szemtanúk azt mondták, hogy három nagy durranást lehetett hallani, és gázpalackra gyanakodtak, ezt az információt nem erősítette meg Kisdi Máté, a fővárosi katasztrófavédelem hvg.hu-nak nyilatkozó szóvivője. Azt mondta, a régi fa néha óriásiakat roppan égés közben, ezt hallhatták a környéken.
A tüzet sikerült eloltani, személyi sérülés nem történt.
Az intézkedés idejére a Nánási út érintett szakaszát lezárták a rendőrök.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.