szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Luxusszálloda lesz a kisgazdapárt egykori Belgrád rakparti székházából. A beruházás egy brit befektetői csoporthoz köthető. A hotelben csaknem 100 szoba lesz majd.

A világörökség részét képző pesti, felső rakparti épületben a brit Brook Henderson Group Ltd. építkezik majd.
A kivitelező a belső falak és tetőszerkezet megbontásával már megkezdte a munkát. 

Az épület elég rossz állapotban van, a kisgazdák több értékesítési próbálkozás után 2007-ben adták el a Migdal Magyarország Kft.-nek. A vételár 1,2 milliárd forint volt. Az ingatlantársaság akkor nem nyúlt hozzá az épülethez, amelyet a külföldi anyacég 6,5 milliárd forintos jelzáloga is terhelt.

©

A volt székház helyére egyébként régebben már terveztek hotelt. 2002-ben az azóta csődbe jutott milliárdos Szemerey Huba is hotelt szeretett volna létrehozni ott. Illetve 2013-ban a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda Kft. ide álmodta meg a Duna fölött átívelő libegő egyik végállomását, de a tervek végül nem valósultak meg – írja a Magyar Idők.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Nem engedték be a Színművészetire a leendő kancellárt

Nem engedték be a Színművészetire a leendő kancellárt

A Fővárosi Közgyűlés ülésére toboroz embereket a CÖF, hogy megvédjék a Liget-projektet

A Fővárosi Közgyűlés ülésére toboroz embereket a CÖF, hogy megvédjék a Liget-projektet

Mozgalmat indított az Epic Games, hogy kikényszerítse a változást az Apple-től

Mozgalmat indított az Epic Games, hogy kikényszerítse a változást az Apple-től