Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Nem sokára indulhat a végleges kerítés építése, a geodéziai munkálatok befejeződnek.
Hamarosan befejeződik a magyar–román határ geodéziai kitűzése – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI megkeresése. Az M1 hétfői híradójában azt mondták: Hajdú-Bihar megyében 13 településen kezdődött meg a műszaki határzár előkészítése. Az Ártánd közelében található Berekböszörményben például már leverték azokat a piros karókat, amelyek a kerítés helyét jelölik.
A HM az MTI megkeresésére közölte: a román–magyar határszakaszon az államhatár geodéziai kitűzése zajlik, kerítésépítési munkák nincsenek. A karók a határ pontos kijelölésére szolgálnak, a munka a napokban befejeződik. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter március 4-én Mártélyon, a hódmezővásárhelyi közgyűlés kihelyezett ülésén beszélt arról, hogy a kormány kész akár néhány hét alatt a teljes, mintegy 470 kilométeres román határszakaszon a biztonsági határzárat kiépíteni. Hozzátette: a kerítés kitűzése, az előkészítő tereprendezési munkák megkezdődtek.
A HM vasárnap délelőtt az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Magyar Honvédség – a Belügyminisztérium kérésére – a magyar–szerb határ bizonyos szakaszain megkezdte az ideiglenes biztonsági határzár megerősítését, miután az elmúlt napokban megnövekedett az illegális határsértések száma.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.