Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A boltzár, a földpályázatok, és a bérplafon az Orbán-kormány szimbólumai az ellenzéki párt szerint. Népakaratot akarnak kifejezésre juttatni. Négy állandó aláírópontot hoznak létre Budapesten hétfőn.
Az MSZP budapesti elnöke "a háromigenes népszavazás" témáit a Fidesz-politika szimbólumainak tartja: a föld a lopást, a bérplafon az urizálást, a vasárnapi boltzár pedig a szabad döntést jeleníti meg.
Kunhalmi Ágnes azt mondta: "a gazdáktól még a földet is ellopják", a fideszesek "kontroll nélkül" tömik a haverok, oligarchák és családtagok zsebét, a vasárnapi boltbezárás ügye pedig a szabad döntés szimbóluma, hogy az emberek akkor vásárolhassanak és dolgozhassanak, amikor akarnak.
A képviselő szerint a népszavazás alkalmat ad arra, hogy az emberek kifejezzék véleményüket nemcsak magukról a kérdésekről, hanem az oktatás, az egészségügy helyzetéről is és arról, hogy Magyarországon nincs kormányzati teljesítmény.
Hozzátette: az emberek tudják, hogy mi a népszavazás tétje, és látszik, hogy a Fidesz fél a haragjuktól. A népszavazás mögött "nem Európa, vagy Brüsszel, nem Angela Merkel, de még csak nem is Soros György áll, hanem a magyar emberek, akiknek elegük van" - fogalmazott, felszólítva a Fideszt, hogy "ne merjen megfutamodni a népakarat elől".
Kunhalmi Ágnes közölte, hétfőtől négy állandó aláírópontot hoznak létre Budapesten.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.