„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A hétvégén sok lesz a napsütés, a közeledő hidegfront hatása várhatóan csak vasárnap estétől érvényesül.
A hétvégén az északnyugat-európai ciklon előoldalán megerősödő délnyugati áramlással ismét egyre melegebb levegő éri el térségünket – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett mindenütt kisüt hosszabb-rövidebb időre a nap, a legtöbb napos óra a déli országrészben valószínű. Legfeljebb az ország keleti harmadán fordulhat elő a nap első felében egy-egy futó zápor. Napközben ismét többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon néhol meg is erősödik a délnyugati, déli szél. A hőmérséklet délután 17 és 22 fok között alakul, késő estére 13 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton sok napsütésre számíthatunk, legfeljebb egy-egy gyenge zápor alakulhat ki északon, északkeleten – tette hozzá az idokep.hu meteorológiai portál. Szeles napra készülhetünk, többfelé erős lökések kísérik a délnyugati szelet, délután 20-25 fok közé melegszik a levegő.
Vasárnap is sokfelé kisüt a nap, csapadék a késő délutáni, esti óráktól várható az északi, északnyugati tájakon, majd az éjszaka folyamán többfelé számíthatunk esőre, záporra. Marad a szeles idő, a délnyugati szelet továbbra is erős lökések kísérik. A maximumok 21-27 fok körül alakulnak.
Hétfőn elszórtan alakulnak ki záporok, helyenként zivatar. Az északnyugatira forduló szél még többfelé élénk lesz, a hőmérséklet visszaesik, 11-20 fok között alakulnak a maximumok, délkeleten lesz melegebb.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.