„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az igazán jó időre még kicsit várnunk kell, de azért nem reménytelen a helyzet.
Hétfőn ismételten sok felhőre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, szórványosan záporral, északkeleten zivatar is kialakulhat. Az erős délnyugati szél éjszakára veszít erejéből és fokozatosan nyugatira, északnyugatira fordul, hétfő napközben pedig helyenként ismét megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn az ország délkeleti felében 22 és 24 fok körül valószínű, a nyugati, északnyugati országrészben pedig 14 és 20 fok között várható.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.