szerző:
MTI

Az MSZP átfogó javaslatcsomagot nyújt be hétfőn a parlamentben azon munkavállalók védelme érdekében, akik vasárnap dolgoznak - jelentette be Lukács Zoltán alelnök és párttársa, Nyakó István vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MSZP azt szeretné elérni, hogy a dolgozók legalább 100 százalékos bérpótlékot kapjanak a jelenlegi 50 százalékos helyett.

Hangsúlyozta, hogy nem kívánnak túlzott terhet tenni a munkaadókra, ezért azt javasolják, hogy csak 50 százalékos bérpótlék után kelljen járulékot fizetniük a munkavállalóik után. Ugyanakkor azt sem szeretnék, hogy emiatt hátrányokat szenvedjenek a dolgozók, ezért úgy alakítanák ki a szabályozást, hogy az ne érintse negatívan a munkavállalók járulékfizetéssel kapcsolatos ügyeit, így például a nyugdíjukat.

Az ellenzéki politikus arról is beszélt: céljuk, hogy egy embert egy hónapban legfeljebb két vasárnapon lehessen munkára kötelezni, ennél többet csupán akkor dolgozhasson vasárnap, ha írásbeli megállapodást köt vele a munkáltató, mert így jogilag számon lehet kérni őt.

Közlése szerint a szabályozás nemcsak a kereskedelemben dolgozókra vonatkozna, hanem minden olyan munkavállalóra, aki vasárnap szolgálatban van, összesen sok százezer emberre. Felsorolásában megemlítette - többek között - a közlekedési dolgozókat, a rendőröket és az erőművek alkalmazottait.

Lukács Zoltán úgy fogalmazott, a Fidesz bosszút áll, amiért a polgárok akarata nem egyezett az övével, ezért csökkentette a nagyobbik kormánypárt 50 százalékra a vasárnapra járó bérpótlékot, pedig az MSZP alelnökének véleménye szerint erre nem lett volna szükség, ugyanis a vasárnapi boltzárat más törvény szabályozta, mint a bérpótlékot.

Nyakó István, aki népszavazást kezdeményezett a témában, arról beszélt, hogy a Fidesz csak jogilag lépett vissza a vasárnapi boltzártól, politikailag azonban nem: továbbra is kívánatosnak tartja azt.

Mivel a frissen eltörölt rendelkezést bármikor vissza lehet hozni, az MSZP folytatja az aláírásgyűjtését a vasárnapi boltzár elleni népszavazáshoz - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, ha érvényes és eredményes referendum dönt egy kérdésben, akkor abban a szabályozási körben három évig nem lehet új előírást hozni. Nyakó István azt mondta, az MSZP egy szavát sem hiszi el a Fidesznek, és nem hagyja, hogy a nagyobbik kormánypárt újra bevezesse a vasárnapi boltzárat.

Pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben és szombaton lépett hatályba a kereskedelemről szóló törvény módosítása, amely ismét lehetővé teszi, hogy a boltok nyitva tarthassanak vasárnap.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Salvini: A törököket meg kell állítani Szíriában

Salvini: A törököket meg kell állítani Szíriában

Megmozdult egy kaliforniai törésvonal, a szakemberek szerint ez bajt jelez

Megmozdult egy kaliforniai törésvonal, a szakemberek szerint ez bajt jelez

Öngyilkossági járvány: egyre kevésbé nagyvárosi deviancia

Öngyilkossági járvány: egyre kevésbé nagyvárosi deviancia

Csúszik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozása

Csúszik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozása

Durva baleset volt az M3-ason, lezárták az autópályát

Durva baleset volt az M3-ason, lezárták az autópályát

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben

Jobban bízunk egy robotban, mint a főnökünkben