szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mivel a Líbiából Olaszországba irányuló bevándorlás is jelentősen megnőtt, egy Európai Unió (EU) és Törökország közötti megállapodás önmagában már kevés ahhoz, hogy megoldja a migrációs válságot – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a köztévé hétfő reggeli műsorában.

Bakondi Györgyöt arról a tíz pontból álló javaslatról kérdezték, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Lisszabonban tett az EU külső határainak és az unión belüli szabad mozgásnak a megvédése érdekében.

A belbiztonsági főtanácsadó szerint vissza kell állítani a határokon a törvényesség uralmát. Közölte, hogy az illegális bevándorlással kapcsolatos magyar álláspontot egy ideig nem fogadták el az EU-ban, néhány hónapos késéssel azonban éreztették a hatásukat az ország javaslatai.

A külső határok szigorú védelme a schengeni egyezmény lényege, ezért ennek megfelelően kellene eljárni – mondta Bakondi, aki szerint a tagállamok szuverenitását pedig nem szabad sérteni azzal, hogy Brüsszelből döntenek menekültügyi kérdésekben. Ha az EU betartotta volna a schengeni szabályokat, akkor szerinte tavaly a több mint másfél millió helyett csupán néhány tízezer migráns érkezett volna a kontinensre.

Bakondi György a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn azt mondta, egy uniós tagállam dönthet úgy, hogy betelepítéssel próbálja megoldani a demográfiai problémáit és a munkaerőhiányát, azonban nem lehet központilag, Brüsszelből előírni, hogy kötelező migránsokat befogadni.

A belbiztonsági főtanácsadó félelmetesnek nevezte azt az ötletet, hogy egységes támogatási rendszert vezessenek be az EU-ban a bevándorlóknak, mert ezáltal a menekültek akár több pénzhez juthatnának, mint amennyit az állampolgárok "becsületes munkával" meg tudnak keresni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!