„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Protokoll célú teraszt kap Orbán Viktor a Várba költözés örömére, innen mutathatja meg majd vendégeinek a főváros szépségeit.
Igaz a hír, tényleg erkély épül a Karmelita kolostor épületére, a feltételezést maga a Miniszterelnökség erősítette meg a 444.hu-nak. Az indoklás szerint a miniszterelnök "protokoll funkciójú teraszt" kap, innen mutathatja majd meg az UNESCO Világörökségi listáján szereplő, páratlan Duna-parti látványt a vendégeinek. Mármint ha megmarad a világörökségi besorolás, ez ügyben az illetékes Forster Gyula Örökségvédelmi Hivatal nem reagált a feltett kérdésekre sem a 444-nek, sem a hvg.hu-nak eddig.
Ez a szervezet arra sem reagált, hogy ezzel az átalakítással elveszti-e műemléki besorolását ez épület, hiszen jelentős mértékben megváltozik eredeti jellege – hisz hét ablakot bontottak ki a kolostorból.
Az engedélyeket megszerezte az építkezés, ami nem is csoda, hisz a kormány kiemelt jelentőségű beruházásnak minődítette a fejlesztést, és ez az engedélyeztetési eljárás jelentős lerövidülését jelenti. Az építkezés örökségvédelmi engedélyt is kapott, ami azért érdekes egy ilyen, szellemében az örökségvédelemmel szemben álló beavatkozás.
Update: a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ minden kérdésünkre azt a választ adta, hogy a Miniszterelnökséghez forduljunk.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.