„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nekigyűrkőzött az oknyomozó átlátszó oldal, hogy számba vegye, mennyi is az annyi a 2017-es vizes vb tekintetében. Az igazán rémisztő nem is csak az összeg, hanem a tervekhez képest kialakuló szorzó, és az, hogy mennyire nem átláthatóak a költségek.
Van hálásabb feladat annál, mint amire az Átlátszó.hu vállalkozott: megpróbálták összeszedni a korábbi évekbeli és a jelenlegi költségvetési dokumentumokat alapulva véve, hogy akkor most tulajdonképpen mennyit is költünk a 2017-es vizes VB-re, hivatalos nevén a 17. FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság, Budapest-Balatonfüred-re.
A feladat heroikus, mivel a kormány finoman szólva sem könnyíti meg a költségek átláthatóságát. Az évek során feladatok alakultak át, vagy lettek követhetetlenek, elkenődtek az éles határvonalak, keretösszegek lettek meghatározva, amelyeknek tartalma folyamatosan változik. Az biztos, hogy a legelején még 8 milliárdos összeget hallottunk Gyárfás Tamástól, mi legutóbb, pár hete a 76 milliárdot sem tartottuk lehetetlennek, de az átlátszó továbbmegy: 89,843 milliárd lesz a végösszeg a különböző állami dokumentumok átnyálazása után.
A részletek az Átlátszón olvashatóak, és innen az is kiderült, melyik nagyberuházás esett áldozatul a vb mindennél nagyobb pénzéhségének.
De senki ne vegyen mérget a 90 milliárdra: "A kormány idei határozatait figyelve azonban nem mernénk biztosra állítani, hogy ez a szám nem fog nőni. Annál is inkább, mert az egyes jogcímeket összesítve azt látjuk, hogy az új Dagály uszoda és környezete kialakítására 47,208 milliárd forint forrást rendelt a kormány, ám néhány hete arra hatalmazta fel az MNV Zrt.-t, hogy a tavaly megadott 49 milliárd forintos kereten fölül még legfeljebb 7,628 milliárd forint értékben szerződéseket kössön" - írja a cikk.
A végkövetkeztetés nem az, hogy minden pénzt feleslegesen költöttek-költenek el, hanem az, hogy tanulságos, mennyivel haladják meg a valós összegek az eredetileg tervezettől - és ez minden, csak nem reményt keltő akkor, ha a megcélzott budapesti olimpiára tekintünk.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.