És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Tizenhárom gyermek sérült meg a parkban, amikor egy fák közé kifeszített kötélháló leszakadt.
A csillebérci kalandparkban, megsérült gyerekek közül a legtöbb zúzódásokat szerzett, egy kisfiúnál azonban gerincsérülésre gyanakodtak a mentősök – írtuk még vasárnap.
Azóta kiderült, hogy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben.
A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint vasárnap délután 14 gyerek mászott fel egy 3,5 méter magas mászóhálóra, amely eddig tisztázatlan okok miatt leszakadt. A mentőszolgálat munkatársai 13 gyereket vittek kórházba.
A kalandpályát a Challenge Forever Kft. magyar cég üzemelteti, amely Magyarországon és Kelet-Európa más országaiban erdei akrobatikus élményparkok építésével és üzemeltetésével foglalkozik.
Tóth Barna, a cég ügyvezetője a kft. honlapján annyit közölt, hogy vasárnap délután a kalandpályán egy nem a pályákhoz tartozó, különálló úgynevezett attrakciós háló elszakadt, és vizsgálják a baleset okát.
A cég hétfőn sajtótájékoztatót tart az ügyben.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.