Holtan talált idős pár: a férj ölhette meg feleségét, majd magával is végzett

Megölte a feleségét, aztán saját magával is végzett egy 80 éves férfi Dunaújvárosban. Eddig nem lehetett biztosan tudni, hogy gyilkosság történt, mert a házaspár holttestére szerdán találtak rá. Most úgy néz ki, hogy a férfi gyilkolhatta meg a feleségét, mielőtt megölte magát.

  • hvg.hu hvg.hu
Holtan talált idős pár: a férj ölhette meg feleségét, majd magával is végzett

A 80 éves férfj végzett a feleségével Dunaújvárosban. A rendőrség közleménye szerint a 80 éves férfira és feleségére Batsányi utcai otthonukban találtak rá szerdán, ám akkor még zavarosak voltak a körülmények. Hamarosan viszont kiderült, hogy harmadik személyt nem nem keresnek az ügyben, mégis emberölés miatt indult nyomozás. A rendőrség szerint a férfi először megölte a feleségét, majd saját magával is végzett.

A Castellum.do úgy tudja, a nő nyakán olyan nyomok vannak, amik gyilkosságra is utalhatnak, a férfi pedig felakasztotta magát. A lap úgy tudja az idős nő már évek óta nem mozdult ki otthonról, súlyos, visszafordíthatatlan betegségben szenvedett.

Az asszony halálának körülményeit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretein belül vizsgálja. A férfi halálának ügyében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.