Felfüggesztettet kaptak az ököllel megütött pesterzsébeti tanítónő támadói

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé az ügyészség a pesterzsébeti tanítónő bántalmazóit. Mindketten felfüggesztett börtönt kaptak, az ítélet nem jogerős – közölte csütörtök délután a Fővárosi Főügyészség.

  • hvg.hu hvg.hu
Felfüggesztettet kaptak az ököllel megütött pesterzsébeti tanítónő támadói

Az RTL Híradó kedden számolt be arról, hogy szülők ütöttek meg egy általános iskolai pedagógust Pesterzsébeten. Ököllel arcon vágták, állítólag azért, mert szerintük megverte a gyereküket. Az iskola biztonsági kamerái nem rögzítettek ilyet, a pedagógus megverését viszont igen. 

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a tanítónő két támadóját. A másodrendű vádlott az érintett XX. kerületi általános iskola egyik tanulójának édesanya, az elsőrendű vádlott pedig a nő testvére.

Hétfő délután mentek be az iskolába, a folyosón találkoztak a tanítónővel, akit indulatosan és káromkodva felelősségre vontak. A igazgató próbálta tisztázni a helyzetet, de a két ember nem akart csitulni, pedig a folyosón gyerekek voltak. Az édesanya végül ököllel fejbe vágta a tanítónőt, testvére pedig ezután hátulról megragadta a menekülni próbáló pedagógus haját, majd őt annál fogva hátrahúzta és visszatartotta.

A kerületi ügyészség a két verekedőt még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül bíróság elé állította. Bűnösnek találták őket, a nő 1 év 10 hónap, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönt kapott, a testvére, a férfi pedig 1 év 2 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönt.

Az ítélet nem jogerős, mert a kerületi ügyészség mindkét vádlott esetében fellebbezett, és végrehajtandó börtönt kért rájuk – derül ki az ügyészségi közleményből.

A vádlottak hazamehettek

Az RTL Híradó csütörtöki tudósítása szerint a tanítónőt megütő asszony testvére a bíróság folyosóján is agresszíven viselkedett, a férfinak nem tetszett az operatőr jelenléte.

Bent mindketten arról beszéltek: azért mentek be mindketten hétfőn az iskolába, mert úgy érezték, hogy a pedagógus nem bánt igazságosan az asszony elsőosztályos gyerekével. Állították például azt, hogy hétfőn egy szekrénynek lökte, ilyet azonban az iskola kamerája nem rögzített.

A bíróságon megvert tanítónő sírva beszélt a történtekről. Azt mondta, hogy tovább dolgozik, de legjobban azt bántja: az osztályában sírtak a gyerekek a történtek után. Az is bántja, hogy az iskolában verekedő kisfiú családtagjai éppen a gyermek életét zúzták tönkre – tette hozzá.

A tárgyalás után a verekedőket hazaengedték.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.