Videón a Morrison’s 2-ben történt brutális emberölés első ütése
A biztonsági kamera felvételein az is látszik, hogy a gyilkos ütés után a támadó tovább szórakozott.
A biztonsági kamera felvételein az is látszik, hogy a gyilkos ütés után a támadó tovább szórakozott.
HVG
„Ugye nem én vagyok az egyetlen, akivel ez történt?" – érdeklődött később a harmincas férfi a mentőknél.
hvg.hu
A fiatalember a vádirat szerint nemcsak zárkatársaival, hanem az őrökkel is többször összeverekedett.
hvg.hu
Egy Nógrád megyei férfi a válása után gyakran visszatért a családi házban, ahol rendszeresen veszekedett volt feleségével és a fiával. Egy ilyen vitában ütötte meg ököllel a fia a bal szemét annyira, hogy arra a szemére elvesztette a látását.
hvg.hu
A hazafelé bicikliző férfit két ismeretlen állította meg szombat hajnalban Mátészalkán. Megverték, megrugdosták, kifosztották. Az útonállókat délelőtt elkapták.
hvg.hu
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé az ügyészség a pesterzsébeti tanítónő bántalmazóit. Mindketten felfüggesztett börtönt kaptak, az ítélet nem jogerős – közölte csütörtök délután a Fővárosi Főügyészség.
hvg.hu
Dagadtra ütötték az arcát egy szegedi fiatalembernek péntek este a szegedi 2-es villamoson – írja a Délmagyarország. A járművön legalább ötvenen utaztak, de senki sem segített neki. Valószínűleg a vezető sem vette észre, mi történik, pedig a nemrég vásárolt villamoson van kamera.
hvg.hu
Mikola Azarov ukrán miniszterelnök azt állítja, hogy a saját öklével védte volna meg a múlt hétvégi ellenzéki tüntetésen Olga Sznyicarcsuk televíziós újságírót, ha ott lett volna. A riportert és egyik kollégáját ismeretlen emberek megverték.
MTI
Halált okozó testi sértés és rablás miatt 8 év, illetve 4 év 8 hónap börtönbüntetést szabott ki szerdán jogerősen a Debreceni Ítélőtábla arra a két férfira, akik 2010-ben saját házában megvertek és kiraboltak egy tiszabői férfit. Áldozatuk később belehalt sérüléseibe.
MTI
Ököllel megütötte a mentőápolót egy nő Miskolcon. Az asszony ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást a rendőrség.
MTI
Ököllel többször megütötte, majd a házuk udvarán egy fakaróval tovább ütlegelte a feleségét egy rudabányai férfi, akivel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.
MTI
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kell felelnie annak a diáknak, aki ököllel támadt tanárára a napokban egy karcagi általános iskolában - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
A 15 éves fiú megtámadott és kirabolt egy másik gyermeket Kecskeméten.
HavariaPress