Tetszett a cikk?

A férfi kedden kukkolt egy fa tetejéről egy napozó nőt, már el is ítélték.

M. Miklós kedden a margitszigeti futópálya mellett felmászott egy fára, ahonnan felfigyelt egy napozó nőre, majd nemi szervét szeméremsértő módon mutogatta és önkielégítést végzett. A vádlottat egy rendőr tetten érte.

Az egyik nő azt mondta, többször is látta már a bokrok között megbújni a férfit, aki nem is tagadta, hogy többször is önkielégített már a szigeten.

A férfit 2005 óta hatszor ítélte el a bíróság, háromszor szeméremsértés miatt, most nem jogerősen két év fegyházat kapott, ugyancsak szeméremsértés miatt. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A másodfokú eljárás végéig a bíróság elrendelte M. Miklós előzetes letartóztatását.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ezek most a leginkább megbízható autók egy idei felmérés szerint

Ezek most a leginkább megbízható autók egy idei felmérés szerint

Eddig nem látható elváltozásokat vettek észre a Covid-betegek tüdején

Eddig nem látható elváltozásokat vettek észre a Covid-betegek tüdején

Fogd a telefonod és éld az életed, ennyire egyszerű

Fogd a telefonod és éld az életed, ennyire egyszerű