Megbírságolták a levéltárat Kiss László '62-es ítéletének kiadásáért

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint Budapest Főváros Levéltára jogellenesen adta ki egy újságírónak a Kiss László, az úszók volt szövetségi kapitánya és társai által elkövetett bűncselekmény ügyében 1962-ben meghozott ítéletet.

  • MTI MTI
Megbírságolták a levéltárat Kiss László '62-es ítéletének kiadásáért
Korábbam zároltatták is az ítéletet
Áprilisban eleinte csak kérte az újságírókat a NAIH elnöke, hogy ne írjanak az 1961-es nemierőszak-ügyben hozott 1962-es ítéletről. De mivel Péterfalvi Attila azt látta, hogy az újságírók továbbra is a levéltárat túrják, később már a dokumentum zárolását is elrendelte, tekintettel az áldozat jogaira, és a többi érintett személyes adatainak védelmére. Tovább

A NAIH adatvédelmi hatósági eljárást indított a Fővárosi Bíróság 1962-es döntésével összefüggő adatkezelések miatt annak megállapítására, hogy a levéltár jogszerűen biztosított-e hozzáférést az ítélethez – írta a hatóság.

A hatóság az eljárás során megállapította, hogy a levéltárnál jogellenes adatkezelés történt, és emiatt hárommillió forint adatvédelmi bírságot szabott ki.

Közölték, a dokumentum bűnügyi személyes adatokat tartalmaz, amelynek megismerésére a törvény szerint akkor van lehetőség, ha az ítéletben szereplő érintett írásban hozzájárul ehhez vagy teljesülnek a törvényben meghatározott feltételek.

A jogszabályok alapján három esetben lehetséges az ilyen levéltári anyag megismerése, ezek közül a levéltár arra hivatkozott, hogy anonimizált másolattal biztosít hozzáférést a személyes adatot tartalmazó levéltári anyaghoz.

A levéltárnak fel kellett volna ismernie, hogy az újságíró az anonimizálás mellett is összefüggésbe tudja hozni az ítéletet a kérőlapon megjelölt természetes személyekkel, így egyáltalán nem lett volna alkalmazható a levéltári törvény anonimizálásra vonatkozó rendelkezése.

Hozzátették, az ítélettel kapcsolatban a NAIH az eljárást más, a levéltártól független adatkezelők vonatkozásában tovább folytatja, majd ezekről külön határozatot hoz.

Kiss Lászlóról áprilisban a privatkopo.hu internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.