szerző:
hvg.hu

Orosz Mihály Zoltán településén hatodszorra sem sikerült dűlőre jutni a tavalyi zárszámadással, így a falut a működésképtelenség fenyegeti. A polgármester ügyeiről cikkező újságíró is ott volt az ülésen, de hamarosan menekülnie kellett az őt üldöző önkormányzati autók elől. Az ezt követő rendőri intézkedés is önmagáért beszél.

Az Átlátszó újságírójára, Móricz Csabára uszította híveit múlt pénteken Orosz Mihály Zoltán, Érpatak botrány-polgármestere.

A beszámoló szerint a képviselő-testület hatodszorra futott neki a tavalyi zárszámadás megtárgyalásának, ám az ülés kudarcba fulladt, mert Orosz szidalmazni kezdte az újságírót. Előzőleg a portál a polgármesterhez köthető gyanús ügyletekről cikkezett, amire Orosz helyreigazítás-zuhataggal reagált.

Zárszámadás nélkül nem tudják elfogadni az idei költségvetést, enélkül pedig az állam sem folyósítja a településnek a központi forrásokat.

A rendkívüli ülést a hattagú testület négy tagja javasolta, célja az volt, hogy Oroszt rávegyék, fizesse ki időben és hiánytalanul a közmunkások és a közalkalmazottak bérét. A második napirendi pont a testület feloszlatása lett volna.

Móricz Csabát az érpataki polgármester ki nem állhatja, ha valahol meglátja, gyalázkodásban tör ki. Az Átlátszón közzétett hangfelvétel szerint Orosz Mihály pénteken is egyből ráfixálódott az újságíróra, bár a képviselők sürgették, hogy kezdjék már meg az érdemi munkát. De Orosz azt mondta, meg kell várni az operatőröket,

médiapatkány, hát muszáj kicsit megkamerázni őt is

– magyarázta.

Ez végül nem történt meg, hanem megérkezett "Ricsi" – Fügedi Richárd, mezőkövesdi jobbikos önkormányzati képviselő, akit Orosz Érpatakon közmunkásként foglalkoztat. Amikor a káosz közepette egy képviselő megkérdezte Oroszt, hogy van-e még pénze Érpataknak, a polgármester nem is válaszolt, hanem tovább üvöltött.

"Gyerünk utána!"

A botrányba fulladt ülés után Orosz - az egyik helyi képviselő szerint – azt mondta híveinek, "Gyerünk utána!", amiről az illető képviselő értesítette is Mórciz Csabát. És valóban, az újságíró autóját három autó követte, ebből kettő az érpataki önkormányzat szolgálati kocsija volt.

A mellékutakon Móricznak 140-150-nel kellett hajtania, hogy lerázza üldözőit, de egy elsőbbségadásnál elveszítette előnyét. Ekkor Újfehértó felé fordult, hogy rendőri segítséget kapjon, és szemből érkezett is egy járőrautó, mire Móricz eléjük kanyarodott, hogy segítséget kérjen – derült ki az újságíró feljelentéséből.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, nem az üldöző kocsiból kiszálló Oroszt, Fügedit és Zagyva György Gyula volt jobbikos képviselőt igazoltatták, hanem a panaszost. Oroszék közben kameráztak, hiába kérte az újságíró a rendőröket, hogy ezt állítsák le, amikor a személyes iratai kerülnek terítékre. Eközben Orosz hívei továbbra is kórusban gyalázták az újságírót. A rendőrök, letudva az intézkedést távozni akartak, de Móricz ragaszkodott hozzá, hogy kísérjék el a következő településig. Ekkor fordultak vissza Orosz Mihály Zoltánék.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gulyás: A Fidesz megérdemelné, hogy több kerületben is örökös polgármestereket adjon

Gulyás: A Fidesz megérdemelné, hogy több kerületben is örökös polgármestereket adjon

Jövőre jön a Bosch-féle intelligens babakocsi, és több értelme lehet, mint gondolná

Jövőre jön a Bosch-féle intelligens babakocsi, és több értelme lehet, mint gondolná

A nap hirdetése: egy kupac kiégett romhalmazként várja új gazdáját ez a Ferrari

A nap hirdetése: egy kupac kiégett romhalmazként várja új gazdáját ez a Ferrari

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Tovább nőtt a Hagibis halálos áldozatainak száma Japánban

Tovább nőtt a Hagibis halálos áldozatainak száma Japánban

„Túl kicsi” bikini miatt tartóztattak le egy turistát a Fülöp-szigeteken

„Túl kicsi” bikini miatt tartóztattak le egy turistát a Fülöp-szigeteken