szerző:
MTI / hvg.hu

Más kormányzati szereplők felelősségét is kivizsgáltatnák az ellenzéki pártok azután, hogy Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését egy korrupciós ügyben.

Nem szabad pusztán Mengyi Roland személyére korlátozódnia a nyomozásnak, meg kell vizsgálni, hogy történt-e minősített adattal való visszaélés az ügyben, és ki kell vizsgálni Balog Zoltán miniszter és Csepreghy Nándor felelősségét is - közölte csütörtökön Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.

"Ne csak Mengyit vizsgálják, hanem az egész bűnbandát!" - közölte az MSZP. Bárány Balázs, a párt elnökségi tagja korábban azt mondta, "az ügy nem állhat meg az első kis hal elkapásánál." Orbán Viktor miniszterelnököt is felszólította, hogy a Fidesz elnökeként kezdeményezze Mengyi Roland eltávolítását a kormánypártból. "Most úgy tűnik, megvan a kishal", de az MSZP azt szeretné, hogy "az egész hálózatot göngyölítsék" fel - tette hozzá  később Bárány Balázs.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) is jó lépésnek tartja, hogy legfőbb ügyész kezdeményezte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - mondta Barabás Richárd, a párt elnökségi tagja. "Ez az első jó lépése az ügyészségnek, amit az elmúlt években tett, az első olyan lépés, ami arra utal, mintha jogállamban élnénk".

Polt Péter legfőbb ügyész csütörtökön kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt.

Az uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatos fiktív teljesítések, túlárazott szerződések, több milliós kenőpénzek miatt folyó eljárásnak már öt gyanúsítottja van.

A nyomozást korábban a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytatta, ám miután mentelmi joggal érintett személy érintettsége merült fel, a nyomozást felügyelő Bács-Kiskun Megyei Főügyészség július 11-én az ilyen esetekben eljáró Központi Nyomozó Főügyészséghez tette át az ügyet. 

Mengyi Roland később közölte, együttműködik az eljáró hatóságokkal és maga fogja kérni a mentelmo jogának felfüggesztését "a valóság mielőbbi tisztázása érdekében".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Timothée Chalamet tökéletes kiejtéssel mondja azt, hogy Szilvásvárad

Timothée Chalamet tökéletes kiejtéssel mondja azt, hogy Szilvásvárad

Dzsihadista holtteste mellett pózolt, Donald Trump tett egy gesztust felé

Dzsihadista holtteste mellett pózolt, Donald Trump tett egy gesztust felé

Mit szólna a 107 forintos benzinhez?

Mit szólna a 107 forintos benzinhez?

Jobb, ha nem eszik belőlük: nagyon károsnak bizonyultak az ultrafeldolgozott élelmiszerek

Jobb, ha nem eszik belőlük: nagyon károsnak bizonyultak az ultrafeldolgozott élelmiszerek

Feje tetejére állított rendőrautó, könnygáz és lángok - nem nyugszanak a sárgamellényesek

Feje tetejére állított rendőrautó, könnygáz és lángok - nem nyugszanak a sárgamellényesek

A orvvadászattal gyanúsított fideszes szerint ő csak önvédelemből lőtt a vadkanra

A orvvadászattal gyanúsított fideszes szerint ő csak önvédelemből lőtt a vadkanra