szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hortobágyi bombarobbanásban elhunyt tűzszerészek hozzátartozóinak jelentős összegű kártérítési előleget utal Honvédelmi Minisztérium – írja a szerdai Népszabadság.

A napilappal a tárcától azt is közölték, hogy megtérítették a temetéssel kapcsolatos költségeket, az érintettek emellett kegyeleti juttatásban, özvegyi nyugdíjban és árvaellátásban részesülnek.

Megerősítették, hogy teljes felelősséggel tartoznak a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett károkért, ennek értelmében a hősi halott tűzszerészek hozzátartozói a Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe kerültek.

Július 1-jén az egykori nádudvari bombázólőtéren a katonák egy robbanótestet próbáltak hatástalanítani, de az felrobbant, négyen a helyszínen meghaltak.

Elárulták, mi okozhatta a hortobágyi robbanást

p>

A lap emlékeztet: korábban a katonák javára biztosítást kötöttek, amelynek alapján minden káreseményre előre meghatározott összeg járt. Ezt még Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter mondta fel, mert a díjak jelentősen meghaladták a tényleges kifizetéseket. Azóta viszont a kárenyhítés mértéke a tárcavezető egyedi döntésén múlik. Lapértesülések szerint a juttatások mértéke most meghaladhatja a tízmilliót.

Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke sem rendel­kezik konkrét információkkal arról, hogy a hozzátartozók mekkora összegű kárenyhítést kaptak, de ezt nem is firtatja, mert tiszteletben tartja a személyiségi jogokat. De szerinte nem is igazán az az érdekes, hogy most mit fizettek, illetve fognak majd fizetni. Inkább azt tartja fontosnak, hogy kiszámítható viszonyokat teremtsenek. A katonaság veszélyes üzem, ezért az érdekvédő úgy gondolja, aki vállalja a szolgálatot, annak tudnia kell azt is, hogy egy baleset esetén ő vagy a családja mire számíthat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!