„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Egy tavalyi nemzetközi kutatás kimutatta, hogy a magyarok nem tudják reálisan megtippelni az országban élő bevándorlók és muszlimok számát.
Az Ipsos nemzetközi kutatócég 2015-ben készített egy felmérést, amelyben két dologra kérdeztek rá a kutatásban résztvevőknél:
Így alakultak az első kérdésre született válaszok:
Eszerint a japánok tudják legkevésbé reálisan megtippelni, hány bevándorló él országukban: átlagosan ötször akkora számot mondanak, mint a valós állapot. Őket követik a lengyelek és a dél-koreaiak, majd a dobogóról épphogy lemaradva a magyarok. Honfitársaink által adott válaszok alapján háromszor annyi bevándorló él Magyarországon, mint amennyi valójában.
Sokkal durvább a tévedés mértéke, ha a második, vagyis a muszlim közösség nagyságát firtató kérdésre adott válaszokat nézzük:
A grafikon tanúsága szerint
a magyar válaszadók 70-szer nagyobbnak tippelik a Magyarországon élő muszlim közösség nagyságát a valósnál.
A lengyelek és a japánok ezen a grafikonon is az élbolyban vannak; ők 50, illetve 40-szer nagyobb számot mondtak. Érdekes, hogy olyan országokban sem találták el a valós mértéket, ahol népes muszlimközösség él (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia).
Figyelembe véve, hogy a kutatás 2015-ös, elképzelhető, hogy magyar szempontból még durvább eredmények jönnének ki, ha most kérdeznék meg az embereket.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.