A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Egymástól várja a gesztusokat Magyarország és Németország, a kétoldalú viszony fagyos – írta a Figyelő. A lap szerint Angela Merkel nemrégiben lemondott egy budapesti utazást is.
Budapest megpróbálta megnyerni Angela Merkel német kancellárt, hogy vegyen részt díszvendégként az Nemzetgazdasági Minisztérium novemberi digitalizációval kapcsolatos konferenciáján – értesült diplomáciai forrásokból a Figyelő.
A lap szerint a kancellárnak köztudottan szívügye a téma, és ez végre közös platformot teremthetett volna Orbán Viktorral. A miniszterelnök állítólag erről is tárgyalt, amikor tavasszal Németországban járt. Merkel – nyilván a Telekom közbenjárására – először igent mondott a meghívásra, ám később visszakozott.
Nehéz lett volna eladnia Németországban, hogy miért jön vendégségbe az "ősellenségéhez" – tette hozzá a beszámoló.
A Figyelő forrásai elismerték, hogy a menekültügy túszul ejtette a kétoldalú kapcsolatokat, de Berlinben még ennél is súlyosabb aggodalmat vált ki, hogy Orbán – aki már egyértelműen a véleményvezér szerepére törekszik Európában – egy amúgy is kényes időszakban újabb árkokat ás az EU-n belül.
Mindkét kormány tudatában van annak, hogy a kétoldalú viszony fagyos, de egymástól várják a gesztusokat. Német részről élnek bizonyos remények, hogy a kvótanépszavazás után a magyar kormány konstruktívabb álláspontot foglal el, és akár menekültek önkéntes befogadására is hajlandó – tették hozzá.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.