A különdíjat Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöke adta át a nőnek a Nemzetidegenek című filmért.
A 444.hu azt írja, pénzjutalom is járt az elismeréshez, ami a Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 100 ezer forintos, a Magyar Idők 100 ezer forintos, az ECHO Televízió és a Magyar Hírlap különdíját, valamint a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium és a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 25-25 ezer forintos felajánlásából állt össze.
A díjat odaítélő zsűri elnöke a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Sára Sándor filmrendező, a nemzet művésze volt.
A cikk szerint az eseményről az Echo Tv és a közmédia is beszámolt, ám egyik helyen sem ismertették László Petra előéletét. (A migránsrugdosás miatt László Petra ellen garázdaság vádjával zajlik per.)
A dokumentumfilm, amely a Nagy Imrétől 1956-ban amnesztiát nyert Herhoff Györgyről szól, László Gábor jegyzi, László Petra a film plakátján szerkesztőként van feltüntetve.
Korábban a film forgatókönyvével is nyert pénzt az alkotó az 1956-os emlékév keretében kiírt Zsigmond Vilmos-pályázaton.
Filmes díjat vett át a menekülteket rugdosó László Petra
Díjat vett át László Petra a Lakiteleki Filmszemlén – írta meg a 444.hu. Az N1TV egykori operatőre, aki tavaly a magyar-szerb határnál menedékkérőket gáncsolt el, egy dokumentumfilm szerkesztőjeként kapta az elismerést.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.