Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Jobbik és a két másik kis párt a letelepedési kötvényeket vizsgálná, attól függetlenül, hogy a kormány kivonja-e a konstrukciót a forgalomból.
Egész furcsa kis koalíció jött létre a letelepedési kötvények ügyében felállítandó parlamenti bizottságért folyó küzdelemben, tudta meg a MNO. A Jobbik kezdeményezett egy többpárti találkozót, ahol kiderült, az MSZP, korábbi ígéretéhez híven, nem vett részt a megbeszélésen, ott voltak viszont a Liberálisok, az LMP és az Együtt képviselői, és megállapodtak, hogy kezdeményezik a különbizottság felállítását. Ehhez a Fidesz jóváhagyása is kéne, így a Jobbik arra számít, hogy nem jön létre a letelepedési kötvényeket vizsgáló testület hivatalosan, hanem vélhetőleg januárban a Jobbik vezetésével létrejön egy árnyékbizottság, amely magyar és nemzetközi szakértőket és tényfeltáró újságírókat is meghallgatna.
A kormány már bejelentette, hogy kivezeti ezt a finanszírozási formát, ami leginkább a közvetítő cégeknek hozott rengeteg pénzt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.