Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Erről maga Zámbó Krisztián számolt be egy Facebook-videóban.
Zámbó Krisztián pénteken este epilepsziás rohamot kapott az Érkezés című sci-fi film megtekintése közben a fővárosi Aréna pláza mozijában - erről maga mesélt a Facebookon. Azt mondta, este tíz óra körül történt az eset, nem emlékszik semmire, de mivel a vetítést is leállították, elnézést kér a többi nézőtől. Azt is elmondta, hogy ilyen még nem történt vele, és nem iszik, nem fogyaszt kábítószert, erről az orvosi leletei is tanúskodnak. Le is akarja fotózni a leleteket, hogy ezt bizonyítsa. Zámbó Krisztián szerint a stressz miatt volt rohama. Az újságírókat arra kéri, hogy ne hívogassák. Végül azt üzente, hogy figyeljenek oda az emberek arra, hogy hogyan élnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.