6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A rendőrség honlapján megmagyarázzák, miért nem lehet egyes emberektől ujjlenyomatot venni.
Lázár János néhány hete jelentette be a Ghaith Pharaon ujjlenyomatát firtató kérdésekre, hogy neki sincs használható ujjlenyomata, de a minap egy írásbeli kérdésre adott válaszában azt írta, nem tudja, ez miért van így. A Belügyminisztérium szocialista képviselőknek írta azt a minap, hogy Pharaontól Magyarországon megpróbáltak ugyan ujjlenyomatot venni, de az ujjnyomatok hiánya miatt nem kerülhetett erre sor.
A rendőrség honlapján szerdán azonban megjelent egy hosszú magyarázat azzal kapcsolatban, hogy miért lehet az, hogy valakinek nincs ujjlenyomata: mint írják, betegség és fizikai munka hatására a fodorszálak az azonosíthatatlanságig roncsolódhatnak, de van, akinek nincs, és soha nem is volt ujjnyomata.
A Police.hu-n Lontai Márton igazságügyi alkalmazott, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) igazgatóhelyettese, igazságügyi ujjnyomatszakértő elmagyarázta, hogy a fodorszálak a verejtékmirigyekből a bőr felszínére törő kivezető nyílások mentén a felhám megemelkedésével keletkeznek, a méretük, elhelyezkedésük formája pedig összefüggésben van a verejtékmirigyek számával.
Az elmondása szerint olyankor nem lehet rendesen ujjlenyomatot venni, ha
Az ujjnyomatokat – többek között – büntető-, menekültügyi, idegenrendészeti vagy vízumkiadási eljárásban rögzítik. A szakértői azonosításhoz a levett nyomatokban a lehető legtöbb információnak kell rendelkezésre állnia egy későbbi, akár részleges mintával való összehasonlításhoz. Amennyiben a klasszikus festékezési eljárással levett nyomatok között rossz minőségű mintát találnak a BSZKI daktiloszkópiai nyilvántartásában dolgozók, a nyomatot visszaküldik a nyomatvétel megismétlése érdekében. A digitális nyomatmintavételi eszközök szoftverei úgy vannak beállítva, hogy kevés információt tartalmazó, rossz minőségű mintákat ne fogadjanak el, vagyis a minőségi kontroll egy megadott küszöbérték alatt elutasítja a rögzítést.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.