Ismét gyerekeivel él a felesége ledarálásával vádolt darnózseli hentes

N. János biztos benne, hogy másodfokon is felmentik, vissza is költözött két gyermekével a darnózseli házba.

  • hvg.hu hvg.hu
Ismét gyerekeivel él a felesége ledarálásával vádolt darnózseli hentes

Miután első fokon felmentették a vádban szereplő szörnyű bűncselekmény alól, gyerekeivel együtt hazaköltözött darnózseli házába N. János hentes – írta a keddi Blikk. A férfi 29 hónapot töltött előzetesben.

Ügyvédje szerint a férfi gyermekei korábban is hittek az ártatlanságában. N. János biztosra veszi, hogy másodfokon is felmentik. Az elsőfokú ítélet az ügyész fellebbezése miatt nem emelkedett jogerőre.

A férfit azzal vádolták, hogy megölte, majd a ház pincéjében ledarálta a feleségét. A bíróság azonban csak azt látta bizonyítottnak, hogy a kétgyermekes anya eltűnt, majd ismeretlen körülmények között meghalt. A megtalált maradványokból nem lehetett következtetni arra, hogy hogyan halt meg. A nő halála előtt néhány durva veszekedést vett fel a telefonjával, amelyek közte és válófélben lévő férje között zajlottak.

Az ügyvéd azt mondta, védencével egyelőre nem beszéltek kártérítésről, amit fogva tartása miatt igényelhetne.

A lap szerint a helyiek egy része nem nézi jó szemmel, hogy a férfi hazaköltözött a faluba.

Miért nem bűnös?

A Tatabányai Törvényszék bírája az elsőfokú ítélet indoklásában azt mondta "nagy valószínűséggel meg lehet állapítani", hogy a nő meghalt, mivel a darnózseli réten talált szív-, tüdő- és májdarabok feltehetőleg az ő maradványai. Ám a DNS azonosítására szolgáló használati tárgyait a hatóság a testvérétől szerezte be, a rokonok kizárására viszont más DNS-vizsgálatot nem végeztek. Az azonosság tehát nem bizonyítható kétséget kizáróan, és azt a vádlott terhére nem lehet figyelembe venni.

A bíró szólt arról is: a vád a férfi és a nő mobiltelefonjának közös cellainformációival támasztotta alá, hogy eltűnése után a nőt a vádlott vitte az autója csomagtartójában Darnózselire és az éjjeli órákban feldarabolta. Szakértők szerint azonban a hívásokat nem fogadó mobiltelefon a mozgás kimutatására nem alkalmas, ezért ez az állítás is csak feltételezésként kezelhető.

Az ítéletről és indoklásáról további részleteket itt olvashat:

Felmentették a felesége feldarabolásával vádolt darnózseli hentest

A Tatabányai Törvényszék bizonyítottság hiányában mentette fel pénteken a hentes végzettségű férfit, aki a vád szerint megölte, majd feldarabolta a feleségét. Az ítélet nem jogerős.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.