Előrehozott választásnak tekinti a Fidesz az október 2-ai népszavazást. Olyannak, amelyet már meg is nyert. Már lehet is fogalmazni a diadalmas kormánypárti közleményeket: a magyar emberek erős felhatalmazást adtak, hogy az Orbán-kabinet üzenjen Brüsszelnek! Megbukott a bevándorláspárti baloldal! Azt sem különösebben kockázatos megjósolni, hogy a most felpörgetett kormányzati propagandakampány nem múlik el október elején, legfeljebb átalakul, és majd választási korteskedésként tér vissza, s talán egészen 2018-ig is eltart.
A referendumeredmény mindegy is a kormánynak. Izgulnia nem kell, biztosra vehető az általa várt „nem” válaszok elsöprő aránya. Éppen ezért nem zavarná különösebben a hatalmon lévőket az sem, ha érvénytelen lenne a népszavazás, csak éppen a győzelmi jelentéseket kellene áthangszerelni. Ám még az is előfordulhat, hogy összejön az 50 százalékos részvétel. Korábban – részint az eddigi referendumtapasztalatok alapján – kétes volt, hogy urnákhoz járul-e a választók fele, de a Závecz Resarch legutóbb már azt mérte az Indexnek készített kutatásában, hogy 54 százalék ott lesz, 23 százalék pedig még nem döntött, hogy elmegy-e. A Tárki 43 százalék biztos és 27 százalék valószínű szavazót mért, és a „nem” szerinte is tuti befutó.
A Fidesz kampánytervezői megdolgoztak a pénzükért. Összejöhet az általuk várt eredmény: érvényes referendum, 90 százalék körüli „nem” válasszal. A Jobbik szimpatizánsai is ezt a választ szállítják majd, sőt az is biztos, hogy még a baloldali ellenzék hívei között is sokan (akár többségben) vannak azok, akik ezt ikszelnék be arra a kérdésre, hogy: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Ez e pártok álláspontján is meglátszik: a baloldalon többnyire a referendumbojkottot ajánlják támogatóiknak.
A kormány biztosra megy. A határon túli szavazókat gőzerővel agitálja az egész Kárpát-medencében: éljenek az állampolgárság mellé kapott jogukkal, vetessék magukat névjegyzékbe, és szavazzanak (ha korábban – például a 2014-es parlamenti választásra – megtették, regisztrálniuk sem kell). Nem kétséges, hogy onnan dől majd a sok „nem” – e válasz győzelmét még biztosabbá téve, és esetleg az érvényességet is elősegítve. Ők levélben is voksolhatnak, szemben azokkal, akik magyarországi lakcíműek ugyan, de hosszabb-rövidebb ideig külföldön, többnyire uniós országban dolgoznak-tanulnak: nekik fel kell iratkozniuk, majd a szavazás napján betérniük egy magyar külképviseletre.
A kormányzati alapállítás az, hogy az uniós kvótarendszerben a jövőben brüsszeli bürokraták döntenének arról, hogy hány bevándorlót telepítsenek Magyarországra, az Országgyűlés és a magyar állampolgárok megkérdezése nélkül (azt, hogy hány migráns jutna ide, egy képlet alapján döntenék el). Ennek végeredményét is megtippelte a kormány: a bevándorlás jelenlegi ütemét és a családegyesítéseket is figyelembe véve mindez öt év leforgása alatt „szegednyi ember” Magyarországra telepítését is jelentheti. A valóságtartalomról csak annyit, hogy nem bürokraták döntenének és nem bevándorlókról, hanem politikusok menedékkérőkről (lásd Kockázatok és mellékhatások című írásunkat).
Ha valaki a politikai csatákra, jogi finomságokra nem fogékony, az is kapott gyúanyagot a kormánypropagandától. Az Európai Bizottság pénzbüntetéssel sújtaná azokat a tagállamokat, amelyek nem szeretnének migránsokat betelepíteni, hangsúlyozzák. A pénzbüntetés mértéke 78 millió forint „bevándorlónként” – „ezzel szemben egy magyar emberre fejenként 1 millió forint uniós támogatás jut hét év alatt. A kilátásba helyezett büntetés akkora összeg, amelyért egy magyar ember átlagosan 39 évig dolgozik” – összegzi az üzenet lényegét a kormányoldal. Akinek még ez is kevés, annak kiosztják a terrorkártyát. „A terroristák tudatosan és jól szervezetten arra használják fel az ellenőrzés hiányát, hogy elvegyüljenek a bevándorlók tömegében. Senki sem tudja megmondani, hogy hány terrorista érkezett a migránsok között eddig, és hányan érkeznek továbbra is nap mint nap.”
Amilyen gátlástalan a kormánykampány, olyan hatékony. Ennek kulcsa, hogy mindegyik állításának van valóságalapja, miközben a választók nem tudnak eligazodni alapfogalmak között sem: hogy ki a bevándorló, ki a migráns, ki a menekült. A központi propaganda nem az eligazodásban segít nekik, inkább útvesztőnek nevezhető: szándékosan összemos fogalmakat, ösztönös idegenkedésekre, tudatlanságra játszik.
A korteskedés még durvulhat is. Bár sokan úgy érzik, hogy a kormány óriásplakátjai elárasztották az országot és „társadalmi célú” reklámfilmjei a tévéállomásokat, az igazi – a hivatalos – kampány még csak most kezdődik. Az ellenzéknek aligha lesz pénze érdemi kampányra, inkább csak az ingyen kapott lehetőségekkel, műsoridőkkel fog élni, így a kormány–Fidesz–Jobbik trió túlsúlya még nyomasztóbb lesz.
Ha valóban csak az egyébként senki által sem kívánt ellenőrizetlen bevándorlást akarná a kormány megfékezni, megtehetné referendum és hazugságkampány nélkül is. Ez viszont csak a célok egyike, a politikai haszon a Fidesz-szavazótábor összekovácsolása, a baloldali ellenzék szétforgácsolása, az Orbán-kormány brüsszeli alkupozíciójának megerősítése lenne. Ez az európai közhangulat változásával már részint bekövetkezett, így ebben is kormányoldali sikerjelentés várható október 2-án este.
| Kockázatok és mellékhatások |
Ha az uniós jog alapján bármi értelmet próbálunk keresni a kormány népszavazási kérdésében, akkor ehhez alighanem az Európai Bizottság (EB) július 13-án nyilvánosságra hozott legújabb javaslatai visznek közelebb. A menekültválság 2015. tavaszi felpörgése óta az EB féltucatnyi, az akut krízishelyzeteket enyhítő, valamint a menekültfolyamot közösségi szinten tartósan kezelni célzó jogszabálytervezetet tett le a döntéshozók, vagyis a tagállami kormányokat tömörítő Tanács és az Európai Parlament asztalára. A legnagyobb visszhangot idehaza a tavaly szeptemberben a Tanács minősített többségi határozatával már hatályba is lépett, úgynevezett kvótaszabály keltette, amely az Olaszországban, Görögországban és Magyarországon feltorlódott menedékkérők közül összesen 160 ezer szíriai, iraki és eritreai ügyének feldolgozását osztotta szét – a tagállamok teherbíró képessége alapján – a többi tagállam között. Magyarország akkor nemcsak a neki felajánlott segítséget utasította vissza (helyette ügyelbírálás nélkül keresztülengedett az országon több százezer, részben regisztrálatlan menedékkérőt), hanem azt is, hogy ő maga nyújtson segítséget más tagállamoknak, az EU luxemburgi bírósága előtt kérdőjelezve meg a többségi döntéssel hozott előírás uniós alkotmányos alapjait. Tény, hogy a két évre tervezett áthelyezési mechanizmus döcög: a legfrissebb, júliusi EB-jelentés szerint eddig csupán 3056 menedékkérő ügye került át máshova. De az is igaz, hogy – az amúgy viszonylag sok menekültet „saját jogon” befogadó Ausztriát nem ideszámítva – csupán három kelet-európai tagállam, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia nem volt hajlandó eddig egyetlen menekültesetet sem átvenni (még az apró balti országok is kivették a részüket a közösből 20–30 fővel, de például Románia 68-cal). Mindez annak ellenére történt, hogy közben már a tanácsi és a parlamenti jóváhagyás küszöbére érkezett a különösen Orbán Viktor és kelet-európai kollégái által türelmetlenül sürgetett Európai Határ- és Parti Őrségről szóló EB-javaslat.  Fazekas István A kormány durva idegengyűlöletével szemben az utóbbi évben – főleg a baloldalon – sokan azt az érvet hozták fel, hogy az valójában „fölösleges”, hiszen a menedékkérők „amúgy sem” maradnának itt, hanem nyugatabbra kívánkoznak. Ez a jelenség azonban egyáltalán nem csupán az Európa két fele közti életszínvonal-differencia miatt létezik, inkább azért, mert a menedékkérők jól tudják, hogy a kelet-európai menekültügyi rendszerek eleve rendkívül elutasítóak. 2015 második felében például az Olaszországban bejelentkezett afgán menedékkérők 100 százaléka kapta meg a menekültstátust, míg Bulgáriában mindössze 6 százalékuk, a Németországban kérelmező szírek 99 százalékát menekültként ismerték el, míg a magyar hatóságoknál bejelentkezők 83 százaléka csak jóval alacsonyabb védelmi szintre jogosító oltalmazotti besorolást érdemelt. Ennek pedig az a gyökere – mutatott rá júliusban az EB –, hogy az uniós menekültügyi irányelvek a részleteket illetően túlzottan nagy mozgásteret engednek a tagállamok saját törvényhozásainak. Megoldásképpen az EB azt terjesztette elő, hogy a közösségi menekültpolitika két legfontosabb jogszabályát – a befogadás, illetve elutasítás kritériumait és az azt megelőző eljárást – a jövőben nem irányelvekben, hanem úgynevezett közösségi rendeletekben célszerű szabályozni, amelyek közvetlenül, a nemzeti parlamenteken való átfuttatás nélkül hatályosak valamennyi tagállamban. A Tanács és az EP asztalára letett új rendelettervezetek emellett precízebben, az EU Bíróság esetjogára alapozva határozzák meg, hogy az unió területén kit és hogyan kell menekültként elismerni, bárhol jelentkezik is. Egyszersmind aprólékosan definiálva a menekültek jogait és kötelességeit (például azt, hogy kötelesek a befogadó országban maradni, és ott részt venni az integrációs programokban), továbbá az esetleges szankciókat. Az előzetes bizottsági elemzések szerint a tagállami kormányok általában támogatnák az új szisztémát, amit az is jelez, hogy a magyaron kívül nincs egyetlen más uniós kormány sem, amely népszavazást rendez. A referendumkérdést illetően annyi tény, hogy – persze nem bevándorlók, hanem menedékkérők esetében – az új uniós rendszer valóban kiiktatná a magyar parlamentet a menekültügyi szabályozásból. Így menekültek még akkor is kerülhetnének Magyarországra, ha a magyar határon egy árva menedékkérő sem jelentkezne. Az új, harmonizált közösségi menekültpolitika persze csak akkor lép életbe, ha a Tanács minősített többséggel, az EP pedig egyszerű többséggel elfogadja. Nagyon valószínű, hogy az eredetileg a Brexit témájának szentelt szeptember 16-ai pozsonyi EU-csúcson előkelő helyen szerepel majd ez a téma. Amennyiben Orbán ismét alulmarad a kormányok többségével szemben, a számára járható út ezúttal is csak a bíróság, egy esetleges per elvesztését követően pedig az EU-ból való kilépési javaslat politikai kockázatának felmérése. |
Magyar–szerb határ: csapdahelyzet
Egyszer por-, másszor pedig sártengerben tengődnek a tompai és a röszkei határátkelőhelynél várakozók: miközben a két magyar tranzitzónán keresztül hivatalosan naponta csupán 15-15 ember juthat be az „ígéret földjére”, a többiek földbe ásott gödrökbe állított, viharvert sátrakban ücsörögve vagy a közeli mezőkön bóklászva várják ki a sorukat. A több száz ember között jócskán akadnak nők és gyermekek, a kicsik a segélyszervezetek által osztogatott játékokkal foglalják le magukat.
Lassan, de biztosan újra nő a Szerbián át Magyarország felé tartók száma, a határátkelőkön százak várják embertelen körülmények között, hogy beadhassák menedékjog-kérelmüket. „Tizenöt napja vagyunk itt, öten Szíriából, a rommá lőtt Aleppóból jöttünk. Valószínűleg két-három nap múlva kerülünk sorra” – mondta a harmincas Adil. A bejutási listákat a várakozók által választott vezetők állítják össze, leginkább érkezési sorrend szerint. Bár így a gyerekek ugyanannyit szenvednek, mint a felnőttek, kevesebb a vita arról, kik élvezzenek előnyt a sorállásban. Az is csökkenti a feszültséget, hogy a várakozók felosztották egymás között a határátkelőket: Röszkénél inkább az afgánok és az irániak, Tompánál pedig a szírek és az irakiak gyülekeznek. Akik végül beadhatják a kérelmüket, általában be is kerülhetnek Magyarországra: a családosok eljuthatnak egy nyitott befogadóállomásra, míg az egyedül érkező férfiak kérelmét általában elutasítják. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nyitott táborokból nagyon sokan pár napon belül Nyugatra távoznak, így a családok ügyében érdemi döntésre – azaz a menedékkérelem jóváhagyására vagy elutasítására – csak ritkán kerül sor.
Annak ellenére gyűlnek a sorból való kieséstől tartók a határnál, hogy néhány kilométerrel arrébb, a szabadkai befogadóállomáson jobb körülmények között várakozhatnának. Igaz, ott is kevés a hely, az eredetileg százfősre tervezett táborban most több mint négyszázan laknak: a férfiak sátorban, a nők és a gyermekek kőházakban, illetve konténerekben. Ott viszont van állandó orvosi ellátás, étkeztetés, zuhanyozó, tolmács, gyerekszoba és ingyen wifihálózat.
„Az egészet a szerb állami költségvetés fizeti. Az ország területén lévő valamennyi befogadóközpont nyitott, senkit sem kényszerítünk sem beköltözésre sem távozásra” – mondta a HVG-nek Tanja Kacsar, a szerb menekültügyi hivatal képviselője. Hozzátette: bár az elbírálásukra várakozók szabadon járkálnak a közeli településeken, nincsenek vitáik a helyiekkel. „Nem volt tiltakozás akkor sem, amikor megnyílt a tábor, a délszláv válság éveiben a szerbeknek is annyiszor kellett menekülniük, hogy valószínűleg megerősödött bennünk az együttérzés” – magyarázta Kacsar.
Ennek ellenére Szerbia is igyekszik a lehető leggyorsabban megszabadulni a feltorlódott embertömegtől, a rendőrök például segítik eljutni a vándorlókat a magyar határra. A belgrádi menekültpolitika bevallott célja elejét venni annak, hogy az ország a menekültek zsákutcájává váljon. Szerbia azzal érvel, hogy semmi köze sincs a menekültekhez: uniós országokból – Görögországból vagy Bulgáriából érkeztek, s az EU más államaiba kívánnának bejutni, tehát nem önszántukból maradnak Szerbia területén.
„A feltorlódott tömeg részben annak a következménye, hogy Magyarországon július 5-én életbe lépett az az új szabály, amely szerint ha a migránsokat a határtól nyolc kilométeren belül tartóztatják fel a hatóságok, akkor a rendőrök visszakísérik őket a kerítésen lévő kapukon a túloldalra, elirányítják a tranzitzóna felé, azaz Szerbiába és a hosszas várakozásba küldik vissza őket. Így megszűnt az a lehetőség, hogy a magyar területen megállított emberek az elfogásukkor kérjenek menedékjogot” – mondta a HVG-nek Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) társelnöke. Úgy vélte, az elrettentés a cél azzal, hogy a két tranzitzónában naponta csupán 15-15 embert engednek be. „Lássák a menekültek, hogy Magyarország nagyon kevés embert enged be. Bár a hivatalos magyarázat szerint azért alacsony a beengedettek száma, mert komoly ellenőrzést kell lefolytatni, márpedig a kapacitásnövelés csupán erőforrás-elosztási kérdés lenne” – magyarázta.
