A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Az adatvédelmi biztostól és a Miniszterelnökségtől is kapott levelet, amelyben óva intették attól, hogy nyilvánosságra hozza az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásáról szóló jelentését - közölte Tarlós István főpolgármester az InfoRádió műsorában.
Tarlós István továbbra is az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát szorgalmazza - a főpolgármester erről az Aréna című rádióműsorában beszélt. Azt mondta, nem érti, hogy miért folyik vita erről, és miért nem teszi közzé azt az OLAF.
Ő is megkapta a jelentést a Miniszterelnökségtől, de a tárca és az adatvédelmi biztos levelet írt neki, amelyben óva intették a dokumentum nyilvánosságra hozatalától, hacsak nem akar évekig pereskedni például multinacionális cégekkel.
Ő ugyanis kilátásba helyezte, hogy a tiltások ellenére megteszi ezt.
Közölte, nem érti, hogy miért folyik "egy ilyen kicsit álságos vita a nyilvánosságra hozatalról". A kormány megkapta a jelentést, azzal, hogy köteles az Európai Unió vonatkozó adatvédelmi szabályait betartani.
Mint mondta, nem érti, hogy miért nem hozza nyilvánosságra a saját jelentését az OLAF, vagy, ha nem hozhatja, akkor miért adja úgy másoknak, hogy közben "kvázi megfenyegeti", hogy hozd nyilvánosságra, ha akarod, de ha valamilyen adatvédelmi szabályt sértesz, akkor problémád lehet.
Tarlós azt mondta, nagyon örülne, ha "ennek a játéknak vége szakadna", mert szerinte ez egyetlen egyre ad alapot és lehetőséget: arra, hogy a jelentés nyilvánosságra hozataláig ködösíthetnek azok, "akik politikai motivációval vagy talán ijedtségből, riadtságból" össze-vissza beszélnek, találgatnak, próbálnak teóriákat felállítani.
"Azok közé tartozom, akik leginkább vágynak rá, hogy a nyilvánosságra kerüljön a jelentés" - fogalmazott.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.