szerző:
hvg.hu

Durván rászóltak, mert hangosan vajúdott, az orvos meg elmondása szerint közölte vele, a cigányok úgyis csak a pénzért szülnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban egy évvel ezelőtt aláztak meg szülés közben egy roma nőt: elmondása szerint a szülésznő vajúdás közben rászólt, ha még egyszer felkiált, felpofozza és az arcába nyomja a párnát - írja az Index. A nő szülés után elnézést kért, amiért kiabált vajúdás közben, erre az orvos azt mondta, ha még egyet kiabált volna, behívja a pszichiátert, elviteti tőle a gyerekét, és "nem lesz gyese", mert "a cigányok úgyis  csak a pénzért szülnek."

A nő az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult. A vizsgálat során a miskolci kórház orvosigazgatója azt mondta, a nőt szidalmazó kijelentések nem hangoztak el, ezt állította egy nyilatkozatban a szülésnél jelen lévő öt ember is. Azzal is érveltek, a kórházban nincs pszichiáter, aki különben sem tudja elvenni az anyától a gyerekét, és ők csak az eljárás során értesültek róla, hogy a nő roma.

A hatóság mégis a nőnek adott igazat, miután következetesen ugyanúgy idézte fel a történteket, a tárgyaláson egyértelműen azonosította a szereplőket, a belső vizsgálat nem volt pártatlan, a nő elállt az anyagi követeléstől, csak bocsánatkérést várt és azt, legközelebb ilyen ne forduljon elő senkivel.

Az EBH a kórházat 500 ezer forintra büntette.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Indul a kormányzati egyeztetés a gyöngyöspatai roma családokkal

Indul a kormányzati egyeztetés a gyöngyöspatai roma családokkal

Megvan Kolumbusz Kristóf ellopott levele, 396 milliót ér

Megvan Kolumbusz Kristóf ellopott levele, 396 milliót ér

Újabb arany, de most az ezüst is megvan a Liu-fivérektől

Újabb arany, de most az ezüst is megvan a Liu-fivérektől

Újabb koronavírusos beteget találtak az USA-ban

Újabb koronavírusos beteget találtak az USA-ban

Trump bemutatta az amerikai űrhaderő logóját, azonnal felbolydult az internet

Trump bemutatta az amerikai űrhaderő logóját, azonnal felbolydult az internet

Így hat a Zolgensma: Zente már áll

Így hat a Zolgensma: Zente már áll