Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Borkai Zsolt szerint a jelenlegi helyzetben más döntés nem születhetett.
A MOB elnöke közleményben reagált arra a határozatra, amelyet a kormány hozott arról: javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására.
"A Magyar Olimpiai Bizottság a fejlemények tükrében szomorúan veszi tudomásul, hogy jelen helyzetben más döntés nem születhetett, hiszen a Fővárosi Közgyűlés mai ülésének hangvétele után érezhető volt, hogy a remélt csoda elmarad, és a konszenzus nem visszaállítható a politikai pártok között" – jelentette ki Borkai Zsolt.
"Szomorú, hogy egy álom, sok ember álma most ténylegesen szertefoszlott. Nem azért, mert Magyarország nem teljesített jól, nem azért, mert a magyar emberek és a magyar sportolók nem méltóak a hazai rendezésű olimpiára, hanem mert egy nemzeti ügy felett győzedelmeskedett egyesek öncélú politikai érdeke. A Magyar Olimpiai Bizottság a jövőben is mindent megtesz majd annak érdekében, hogy hitének, alapszabályának és küldetésének megfelelően Magyarország mihamarabb olimpiai játékokat rendezhessen!" – mondta Borkai Zsolt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.