Elképesztő: ez a pár tucat fiatal, ez a semmiből jött csapat néhány hét alatt – bár ezt a közélet eddigi főszereplői vonakodnak belátni – átrendezte a politikai erőteret, a közbeszéd centrumába került. Másfél hónapja senki nem tudott róluk, és ma  sokan a – 2018-as, vagy későbbi –  kormányváltás esélyét látják bennük. Jöttek, magukhoz vették a mikrofont, egy ügybe (olimpia) keményen beleálltak, és győztek.

Épp csak elkezdődött a történet, máris van néhány izgalmas tanulsága. Az egyik a DK-MSZP-Együtt stb. tábor fülsértő fanyalgása, miszerint „jaj, nehogy már”, még „fenekükön a tojáshéj”, „mi már letettünk valamit az asztalra.” Erre mondja a Fidesz, hogy a Momentum igazán a baloldalra jelent veszélyt, hiszen leszalámizza – ezt persze a Fidesz ijedtében mondja, és a Fidesz ijedtére még visszatérünk.

A közösségi háló ballib veteránjainál  az veri ki a biztosítékot, hogy momentumos arcok meglehetős finnyával tekintenek az eddigi pártválasztékra, beleértve az ún. demokratikus ellenzéket is. Ugyanezek azon is felháborodnak, hogy a Momentum úgymond „ügyek mentén” (ezt az  ügyekmenténezést az LMP-től nyúlhatták, nem baj), kész együttműködni bárkivel, akár a Fidesszel és/vagy a Jobbikkal is. Ez a hardcore ballibeknek vörös posztó, olyan posztokat eredményez, hogy „ezek valójában koalíciót terveznek a kormánnyal,” „a nácikkal fognak össze a baloldal ellen”, a legvadabb elmék szerint valójában „a Fidesz kreálmánya az egész mozgalom.”

Annyit ehhez érdemes hozzászólni, hogy a Momentum nem  jött volna létre, ha ők maguk, vagy a hozzájuk sodródó tömeg nagy része a Demokratikus Ellenzék nevű távoli bolygón az értelmes élet bármely apró jelét felfedezhette volna. Nem fedezhette fel, mivel nincs. A Fidesz előtti világ prominenseinek önfeledt iszapbirkózását hét éve csodálhatjuk, miközben a kormány azt csinál, amit akar.

Akár meg is lehetne érteni az egykori ballib pártok iránti brandhűséget, csak attól még nulla politikai teljesítmény nulla politikai teljesítmény marad.  És itt nem arról beszélek, hogy a DK, az MSZP vagy Együtt ne tudna tényleges szavazótábort felmutatni, mert dehogynem. Arról beszélek, hogy nem kínálnak életképes alternatívát ahhoz képest, ami van. Egyszerűen nincs saját ötletük azon kívül, hogy rendszeresen elmondják a kormányról, hogy az milyen sokat lop – amit egyrészt nélkülük is tudunk, másrészt pont az ő szájukból hangzik a leghülyébben.

És akkor jön egy nyikhaj ifjú banda, és azt mondja, hogy minket ám baromira nem érdekel az egész vircsaft, viszont van bennünk annyi, hogy megcsináljuk a politikát, amit mi szeretnénk.

Ami azt is jelenti, hogy szépen ellopják a show-t az LMP-től. És ez nem baj. Az LMP mára meg van unva, és jogosan. A régi, belakott és áporodott, feloldatlan modern dichotómiákat, amiknek a meghaladását hirdette (jobb-bal, individuális-kollektív, libsi-konzi, sőt náci-komcsi), valójában nem sikerült meghaladniuk; hogyan is sikerült volna, ha nagyrészt ezen nőttek fel, sőt, Schiffer Andrásnak ezek meghaladása úgy vált rögeszméjévé, hogy mindenkinél mélyebben beléjük gabalyodott. Lehet, hogy az LMP posztmodern párt – csakhogy a posztmodern politika, ami a modernizmus démonaival küzd és hozzájuk képest határozza meg önmagát, múlt idő.

A jelen és a jövő a Momentum-szerű képződményeké, azoké a fiataloké, akiket ez a egész hajcihő, ahogy van, nem érdekel. Nem érdekli őket Orbán, Gyurcsány, Békemenet, jobb-bal, és ettől autentikusak. Az érdekli őket, hogy mire megy a pénz, hogy minek van értelme, és hogyan szólhatnának vele végre a saját életükbe. (Megjegyzem, a Momentum kommunikációs esetlenségei már most kisebbek, mint amit LMP-nél, lassan tíz éve, még ma is láthatunk.)

Én pillanatnyilag semmi okát nem látom  annak, hogy a Momentum engedjen az ambícióiból. A jelenlegi lendület valószínűleg megtörik, de ha a mozgósító erejüket újra és újra hadba tudják állítani „ügyek mentén”, akkor nagyon nagy meglepetéseket okozhatnak, még 2018-ban is. Hét év Fidesz-kormányzás után először mondhatjuk el, hogy a hatalomnak van kitől tartania.