Több mint ezer fűkaszát loptak el a fővárosban egy XXI. kerületi telephelyről, 25 millió forint értékben. Két embert őrizetbe vettek, bűntársaikat még keresik – közölte a rendőrség hétfő reggel.
Egy budapesti cég könyvelője február 16-án tett feljelentést, hogy a vállalat XXI. kerületi telephelyéről elloptak körülbelül 1200 fűkaszát a hozzá tartozó külső motorral.
A nyomozás során egy vecsési és egy budapesti férfiről kiderült, hogy hetekig figyelték a telephelyet, terepszemlét is tartottak. A rendőrség adatai szerint még ismeretlen társaikkal együtt két bérelt és egy lopott teherautóval több nap alatt lopták el a cég telephelyéről a raktárkészletet.
A két 37 éves férfit szombaton fogták el, majd őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. Közben a nyomozók egy vecsési telephelyen megtalálták a fűkaszákat, és generátorokat, aggregátorokat, láncfűrészeket is lefoglaltak.
A BRFK XXI. kerületi kapitánysága lopás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.