Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
A kanyarómegbetegedéseknél a legveszélyeztetettebbek a tizenöt hónaposnál fiatalabb gyermekek, ha van a környezetükben ilyen beteg - mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a köztévében kedd este.
1969 és 1989 között csak egy oltást adtak a gyerekeknek, azt gondolták, hogy ha ezt valaki egyszer megkapja, az élete végéig elég - mondta Póta György. Később azonban kiderült, hogy szinte minden ilyen esetben szükség van egy második oltásra is ahhoz, hogy kialakuljon az életre szóló védettség. Az 1989-ben születettek ezért már két oltást kaptak.
Az egyesület elnöke szerint hogy a makói kórházban a korábbi korosztályba tartozók betegedtek meg, szerencsére valamennyiüknél enyhe lefolyású a betegség. Azonban az enyhe betegség alatt is ugyanúgy fertőz a páciens, és az oltást tizenöt hónapos kortól lehet adni, ezért a legveszélyeztetettebbek az annál fiatalabbak.
A betegség magas lázzal jár, mint általában a vírusfertőzések, erős fejfájással, hányással, és a kanyaróra nagyon jellemző az egész testen jelentkező kiütés, amely a szájban is megjelenik.
Arra kitérve, hogy Romániában tizenhatan haltak meg kanyaróban, Póta György közölte, ha sokan nem oltatják be magukat, akkor a közösségi védelem megszűnik, és így megjelenik a betegség.
Az, hogy Magyarországon mindenkit beoltottak, nem azt jelenti, hogy a vírus ne létezne, csak nem kapta el senki - tette hozzá, utalva arra, hogy az utolsó kanyarójárvány 1989-ben volt az országban.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Építő és aknamentesítő egységek érkeznek a kurszki régióba.