szerző:
hvg.hu

Készpénznek vettek egy poénból írt cikket.

A műsorban más, a visegrádi országok számára fontos hírek között arról is beszámoltak, hogy Csehország anyahajót gyártat, amelyen elfér 28 repülőgép vagy 15-18 helikopter, és egy 200 ágyas, komplett katonai kórházzal is felszerelik. A hajót kínaiak tervezik és készítik 60 milliárd koronás költséggel – szúrta ki a 444.hu.

A szerkesztőknek nem tűnt fel, hogy a tenger nélküli Csehországnak vajmi kevés szüksége lenne efféle hordozóra, amit ráadásul Csehszlovákia első elnökéről, Masarykról nevezték el.

©

A kedd esti adásban bemutatták a hír forrását, a cseh Lydovki.cz című lap cikkét is, amelyet április elsején publikáltak. És amelyben számos ponton próbálták rávezetni az olvasókat: a hír csak vicc.

Sőt, az írás végén ezt egyértelműen ki is írták – "figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy április elseje van" –, az évi 80 milliárd forintos költségvetésből működő közmédia dolgozói mégsem fogtak gyanút.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hogyan boldogul ma a magyar filmgyártás Andy Vajna nélkül?

Hogyan boldogul ma a magyar filmgyártás Andy Vajna nélkül?

Matolcsy hozzányúlna az euróhoz, ám ez egyelőre nem több játszadozásnál

Matolcsy hozzányúlna az euróhoz, ám ez egyelőre nem több játszadozásnál

Meghalt Philipp Tibor, az egykori demokratikus ellenzék tagja

Meghalt Philipp Tibor, az egykori demokratikus ellenzék tagja

7-es cikkely: Horvátország nem büntetné Magyarországot

7-es cikkely: Horvátország nem büntetné Magyarországot

Egy évvel Vajna halála után is folyamatosan alakítják át a birodalmat

Egy évvel Vajna halála után is folyamatosan alakítják át a birodalmat

Hazánkban a legújabb zöld rendszámos Opel

Hazánkban a legújabb zöld rendszámos Opel