A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A referendummal elérni kívánt cél már teljes mértékben megvalósult, így nem rendelik el, érvelt a közgyűlés. De jogilag nem ilyen egyszerű a helyzet.
Nem rendelik el az olimpiarendezésről szóló népszavazást – erről is döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
A testület 21 igen vokssal, 6 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló előterjesztést, amelyet Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, valamint a Fővárosi Közgyűlés összes fideszes képviselője által jegyzett.
Ebben az áll, hogy mivel a közgyűlés visszavonta az olimpiai pályázatát, és ezzel teljes mértékben eleget tett a népszavazási kezdeményezés által elérni kívántaknak, az "Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?" kérdés tekintetében "a fővárosi szintű helyi népszavazás elrendelése és megtartása okafogyottá vált".
Mint azt egy korábbi kaposvári eset is mutatja, a közgyűlésnek nem állt volna jogában nem elrendelni a népszavazást, erről ugyanis csak bíróság dönthet. A kezdeményező Momentum Mozgalom korábban tudatta, hogy ebben az esetben bírósághoz fordul.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.