szerző:
hvg.hu

Akcióba lendültek szerda éjjel a Momentum Mozgalom aktivistái, és ahogy mondják, kijavították a kormánypropagandát.

"Állítsuk meg Orbánt!", "Állítsuk meg Moszkvát!" - egyebek mellett ilyen feliratok olvashatók már a kormány stoptáblás plakátjain az eredeti felirat ("Állítsuk meg Brüsszelt!") helyén, miután a Momentum Mozgalom aktivistái tizennégy városban ragasztották át szerda éjjel a kormányzati hirdetéseket.

„Orbán Viktor kormánya az Európai Unió ellen uszít a magyar adófizetők pénzéből miközben eladja nemzeti függetlenségünket Putyin Oroszországának. Pont, mint a rendszerváltás előtti kormányok, azzal vádolja a szabadságjogokért küzdő civileket, hogy külföldi ügynökök, pedig valójában ő maga szolgál idegen érdekeket” – közölték a Momentumtól.

©
©

A párt várja azok segítségét, akik egyetértenek a céljaikkal. „Ha te sem szeretnéd tétlenül nézni, ahogy visszacsúszunk a történelem lejtőjén, segíts nekünk! Mögöttünk nincsenek milliárdok, de hisszük, hogy a magyar emberek velünk vannak és tudják, hogy ez az ország Európához tartozik” – olvasható az oldalukon.

A kormányzati plakátok meghekkelésébe a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is beszállt korábban. Facebook-oldalukra legutóbb egy olyan átjavított plakátot tettek ki, ami a csütörtöki "flakoncepciós perre" utal.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szekszárdon sem nyugszik bele a választási eredménybe a Fidesz

Szekszárdon sem nyugszik bele a választási eredménybe a Fidesz

A szuperkötvény elbújhat: busásan fial az albérletek kiadása

A szuperkötvény elbújhat: busásan fial az albérletek kiadása

Morcosítva: máris itt az új 2-es Gran Coupé BMW sportosabb változata

Morcosítva: máris itt az új 2-es Gran Coupé BMW sportosabb változata

A marsi növénytermesztésről rendeztek kiállítást Londonban

A marsi növénytermesztésről rendeztek kiállítást Londonban

Négyes karambol miatt lezárták a teljes 33-as főútat

Négyes karambol miatt lezárták a teljes 33-as főútat

Pác-só és nitrit ad randevút a Csík zenekar Nébih-es dalában

Pác-só és nitrit ad randevút a Csík zenekar Nébih-es dalában