szerző:
hvg.hu

A több százmillió forintosra becsült plakátkampányaikat állítólag nem a Fidesz alapítványa finanszírozza, arra nem is lenne elég a Csizmadia László által bevallott támogatás a kormánypárttól.

Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke felvetette a civiltörvényről szóló szerdai parlamenti vita napján, hogy a nagyobb átláthatóság kedvéért nemcsak a külföldről érkező támogatásokat, hanem a pártoktól, illetve az egyenesen a kormánytól érkező pénzeket is nyilvánosságra kellene hozni a hazai NGO-knak.

Csizmadia László, a békemeneteket szervező, kormánykedvelő CÖF alapítója ezt a tervezetet nem kívánta véleményezni a Magyar Nemzet kérdésére, azt azonban elárulta, hogy

20-40 millió forintos összeget kaptak a Fidesz pártalapítványától az elmúlt években.

Az ellenzék által több százmillió forintosra becsült plakátkampányaikkal kapcsolatban azonban azt mondta, hogy magántámogatásokból, cégektől kapják ezekre a pénzt. Külföldről pedig egy fillért sem – tette hozzá. Csizmadia szerint minden fillérrel el tudnak számolni "az ellenőrzésre jogosult szervezeteknek".

A CÖF a cikk megjelenése után közleményt adott ki, amelyben azt írta, semmi különleges nincs abban, ha egy pártalapítvány az azonos vagy hasonló nézeteket valló civil alapítványokat segíti, így megy ez Németországban is. "Sosem titkoltuk ezt a folyamatot, és már ki tudja hányszor nyilvánosan közöltük – írták. – Ugyanígy elmondtuk, hogy alapítványunkat magyar személyek százai, magyar cégek (nem külföldi), kisvállalkozások támogatják. Feltételezzük, hogy ők tudják, adományaik jó kézbe kerülnek."

©

Csizmadia egyébként 2015-ben egyszer már elmondta, hogy 20 milliót kaptak a kormánypárt alapítványától, míg további 290 millióról azt mondta, hogy csak adomány. Akkor a Jobbik firtatta a CÖF pénzeit.

Korábban vicces helyzetet teremtett a CÖF honlapján feltüntetett támogatók listája, ugyanis kiderült, hogy az azon szereplő szervezetek közül több egyáltalán nem volt kapcsolatban a békemenetesekkel. Így járt a Magyar Pumi Klub, a terézvárosi dalkör, sőt a református egyház zsinati irodája is. Miután ez nyilvánosságra került, a támogatók listáját átalakították, csaknem felére csökkentve az adakozók számát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
L. Ritók Nóra Itthon

Apró civil kérdések

Gyerekszemüveg Soros-pénzből mehet? Farkasflóriánok elszámoltatása?

Harry herceg teljesen elérzékenyült, mikor felidézte Meghan Markle terhességét

Harry herceg teljesen elérzékenyült, mikor felidézte Meghan Markle terhességét

Csúnya vereséget szenvedett a kopaszbotrányból megismert Erdősi Lászlóné férje

Csúnya vereséget szenvedett a kopaszbotrányból megismert Erdősi Lászlóné férje

Nem volt hátsó féktárcsája a kamionnak, amit megállítottak az M7-esen

Nem volt hátsó féktárcsája a kamionnak, amit megállítottak az M7-esen

Életfogytiglant kapott a cellatársát halálra kínzó három férfi

Életfogytiglant kapott a cellatársát halálra kínzó három férfi

Európai Tanács: Törökország hagyjon fel az összes katonai tevékenységgel Szíriában

Európai Tanács: Törökország hagyjon fel az összes katonai tevékenységgel Szíriában

Nem hagyja magát az indián nyár

Nem hagyja magát az indián nyár