Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Együtt szerint a mostani kormány munkaalapú társadalmi programja "összeszerelő üzemmé" változtatta Magyarországot, és az ellenzéki párt ehelyett tudásalapú társadalom kiépítésén dolgozna.
Az Együtt négy pontból álló felsőoktatási programot jelentett be, amely teljesen ingyenessé tenné az első diploma megszerzését.
Juhász Péter, az ellenzéki párt elnöke szombat, budapesti tájékoztatóján azt mondta: kormányra kerülésük esetén "minden mozdítható pénzt" az oktatásra fordítanának azért, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett munkaalapú társadalmat tudásalapúra váltsák. A kormány munkaalapú társadalmi programja "összeszerelő üzemmé" változtatta ugyanis Magyarországot, a tudással rendelkezők pedig elhagyják az országot – magyarázta.
Az Együtt mindenkinek ingyenessé tenné az első diploma megszerzését, vagyis eltörölné a mai "burkolt tandíjat", valamint adójóváírás formájában mindenkinek visszafizetnék a Diákhitel 2 kölcsöneit. Juhász Péter közölte továbbá, hogy a hallgatói juttatásokat, például az ösztöndíjakat is megemelnék, miközben a kollégiumi szálláshelyeket olcsóbbá tennék, a felsőfokú intézményekben pedig 3 éves ingyenes nyelvképzéseket vezetnének be.
Derda Ádám, az Együtt ifjúsági tagozatának (Y-GEN) vezetője ezt azzal egészítette ki, hogy átalakítanák a hallgatói önkormányzati rendszert, mivel az szerintük megbukott, amikor a CEU-ügyben nem állt ki a felsőoktatási autonómia mellett.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.