Holnap 18, kedden pedig már országszerte 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és a napsütést is legfeljebb csak barátságos gomolyfelhők zavarhatják meg - azaz a hétvége elmúltával javulásnak indul az idő. Nem örülhetünk azonban túl sokáig. A Dunántúlon már kedden délután vad szél kerekedik; szerdán, noha akár 25 fok is lehet, már egyre kevesebbet süt a nap, csütörtökön pedig az esők is megérkeznek. A hét közepi meleg után péntekre már az ország nagy részén csupán 10 fok körüli hőmérsékletet ígér az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Megjavul az idő, amint elmúlik a hétvége
De aztán a következő hétvégére megint csúnyán elromlik
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.