"Muszáj, hogy fájjon legalább egy kicsit a hatalomnak"

Névjegy

„Vézna, ráadásul jó tanuló gyerekként sok konfliktusom volt az általános iskolában” – jelzi a 44 éves jogvédő, hogy ifjúkori rossz élményei is szerepet játszhattak a gyengébbek védelme iránti elköteleződésében. Szülei is jogászok, de ő nem készült erre a pályára. „Édesapám otthon írta a perbeszédeit, és én sokáig csak annyit láttam, hogy a jogász nagy sebességgel veri az írógépet a konyhában, amikor már mindenki más alszik.” Így a budapesti Berzsenyi Gimnázium után angol–történelem tanári szakon kezdett az ELTE-n, de „az ókortörténeti szigorlat olvasmányjegyzékét meglátva a törit abbahagytam”. Az angol viszont önmagában kevésnek tűnt, ezért párhuzamosan jogot kezdett hallgatni. A Magyar Helsinki Bizottsághoz „jellemzően közép-európai módon” keveredett: egyszer jót beszélgetett az alapító elnök Kőszeg Ferenc lányával, Sárával, akinek azt is elmondta, hogy szeretne jogvédő lenni. Végzős egyetemistaként 1998 októberében jelenlegi elnöktársát, Pardavi Mártát érkezett helyettesíteni a szervezethez három hónapra. Jogi előadóból, majd programvezetőből 2006-ban, Kőszeg nyugdíjba vonulása után lett a szervezet társelnöke. 2005 óta ügyvéd, s így számos panaszosnak szerzett már elégtételt a magyar állammal szemben az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Mindemellett az EU antidiszkriminációs szakértői hálózatának magyar tagja. „Klasszikus újlipótvárosi jogvédőként” még mindig a XIII. kerületben él, szintén jogász feleségével, 13 éves lányával és 10 éves fiával. A könyvek és filmek mellett leginkább az kapcsolja ki, ha a gyerekeivel van, és nem mellesleg „a kollégáimmal együtt játszom Közép-Európa legjobb emberi jogi zenekarában”.

HVG: Jogvédőként az utóbbi csaknem húsz év nyilván megedzette, mégis érdekelne: mit érzett, amikor Németh Szilárd szájából azt hallotta, hogy többek között a Helsinki Bizottságot is el kell takarítani az útból?

Kádár András Kristóf: Van bennem egyfajta elégedettség, hiszen ez végső soron azt jelenti, hogy jól dolgozunk. A jogvédelem lényege a hatalom ellenőrzése: muszáj, hogy fájjon legalább egy kicsit a hatalomnak. Másfelől viszont nehéz szembesülni azzal, hogy most azok szapulnak minket, akik még 2008-ban is nagyon szerették a munkánkat. Az viszont igazán dühítő, hogy amíg választ írok Németh Szilárdnak és eldöntöm, hogy beperelem-e Hoppál Péter kulturális államtitkárt, addig nem tudok azzal foglalkozni, amire szerződtem.

HVG: És hogy érinti a megfélemlítés?

K. A. K.: Speciel félelem az nincs bennem. Sőt most, hogy ilyen nyílt sisakos lett a küzdelem, a maradék szorongásom is eltűnt. Világos, hogy a kormánypárt nem arra kíváncsi, mennyire vagyunk átláthatók. El akar minket takarítani. A hatósági ellenőrzéssel sem az a baj, hogy találnak valamit – nem fognak –, hanem pusztán az ellenőrzéssel is rengeteg időnket és energiánkat kötik le.

HVG: Vagyonnyilatkozatot azért készített már?

K. A. K.: Az enyém már készen van, mert közeli hozzátartozóként már kellett nyilatkozatot tennem. Nekem kevesebb időmet fogják ezzel elrabolni.

HVG: Annak utánaszámolt már, hogy befutott ügyvéddé lett évfolyamtársaihoz képest mire vitte a szabadságharccal?

K. A. K.: Nyilván sok évfolyamtársamnál kevesebbet keresek, de ebből is meg lehet élni, és ennél izgalmasabb munkát még nem találtam. Ha nagyon nekikeserednék, emlékeztetem magam, milyen lehetett a nyolcvanas években demokratikus ellenzékinek lenni, vagy hogy milyen nehéz a jogvédőknek Oroszországban vagy Fehéroroszországban. Rémisztő, hogy merre tartunk, főleg ahhoz képest, ahonnan indultunk, de tény, hogy sokkal rosszabb sorsokat látni.

HVG: Mi növeli meg igazán az adrenalinszintjét? Egy elvi jelentőségű strasbourgi győzelem, vagy ha sikerül kártérítést szerezni egy-egy igazságtalanul meghurcolt romának?

K. A. K.: Az igazságtalansághoz még mindig nem szoktam hozzá, ahogyan a hatalom kicsinyességéhez sem. Fontos része ennek a munkának, hogy higgadt maradjak, és egyelőre ez sikerül.

HVG: Úgy tudni, hogy nem vállalják mindenki védelmét, ha a börtönkörülmények miatti panaszokról van szó. Hagyó Miklós volt szocialista polgármester-helyettes például belefért. Szükség esetén akár Rogán Antalnak is segítenének, ha ne adj' isten ő is megtapasztalná a büntető igazságszolgáltatás visszásságait?

K. A. K.: Olyannyira így van ez, hogy még Budaházy György előzetes letartóztatásos ügyét is vállaltuk volna, de végül is nem tartott ránk igényt. Nem az a szempont, hogy milyen politikai elkötelezettségű az ügyfél, hanem az, hogy mi történt vele. Hagyó Miklóst egyébként nem a Helsinki Bizottság égisze alatt, hanem a saját praxisom keretében képviseltem Strasbourgban. A nagy viták akkor vannak, ha olyan kér segítséget, aki programszerűen tagadja az emberi és szabadságjogok létezését, de ilyen szerencsére ritkán történik.

HVG: A Magyar Helsinki Bizottság jellemzően karakán véleményeket hangoztat, az elnökség mégis társbérletben működik. Egyedül nem megy?

K. A. K.: Amikor Kőszeg Ferenc nyugdíjba ment, Mártával tényleg adtunk egymásnak egyfajta biztonságot, hogy ketten együtt meg tudjuk csinálni. Annak is jó üzenete van, hogy egy nő és egy férfi az elnök, ráadásul így legalább két embernek át kell beszélnie a döntéseket.

HVG: Jogászként nem frusztráló azt látni, hogy már nemcsak a végrehajtó hatalom, hanem a törvényhozás is magasról tesz a játékszabályokra?

K. A. K.: Ez 2010 után lett nagyon frusztráló. Akkor azzal szembesültem, hogy hiába a garanciák, a jogot a feje tetejére lehet állítani. Az alaptörvény például elvben egy politikai közösség alapdokumentuma lenne, a mindenki számára elfogadható és mindenki által betartandó minimumokkal. Ennek ellenére hosszú társadalmi egyeztetés helyett ezt nálunk három hét alatt összedobták, méghozzá úgy, hogy eljárásjogilag nehéz belekötni a folyamatba. De azért a jogot még mindig elég sok esetben lehet az igazság érvényesítésére használni ahhoz, hogy úgy érezzem, van értelme a munkánknak.

HVG: A gyerekei szebb jövője okán sem gondolt még arra, hogy külföldön próbálja meg?

K. A. K.: Hacsak ki nem takarítanak az országból – mert akkor muszáj lesz –, maradnék itt. Azt viszont szeretném, ha a gyerekeim világot látnának, hogy megtapasztalják: a dolgok történhetnek másként is, különböző kultúrák léteznek, nem csak egyfajta igazság és út van.

HVG: A jogvédelemben mi a perspektíva?

K. A. K.: Ha nincs jogsértés, jogvédő sem kell, így ez elvileg önfelszámoló hivatás, de nem fenyeget, hogy másik állás után kell néznem. Ha néhány rendszerszintű problémát sikerült is orvosolni, mindig lesznek újabbak. A hatalmi helyzet szükségszerűen arra késztet, hogy visszaéljenek vele. Philip Zimbardo börtönkísérletéből tudjuk: még a rendes, derék egyetemi hallgatókból is elő tudja hozni a legalantasabb ösztönöket. Amíg állam van, addig ennek nincs vége, mindig a hatalom körmére kell nézni.