Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az osztrák lap szerzője szerint brüsszeli nyomásra tünedezhetnek el a kék plakátok az utcákról, hiába zajlik éppen az erőskezű kormány képét sugárzó "előkampány" Magyarországon.
Orbán mérsékli unióellenes kampányát címmel közölt cikket a Die Presse című osztrák lap online kiadása.
Az Állítsuk meg Brüsszelt feliratú plakátok száma érzékelhetően csökkent a budapesti utcákon, ami mögött a sajtó brüsszeli nyomást sejt – írta a lap budapesti tudósítója, Boris Kálnoky, aki szerint ez a kampány eddig annyira erőteljes volt, hogy Budapesten alig lehetett kikerülni.
Kálnoky szerint Budapesten már zajlik a választási kampány, holott csak jövőre lesz parlamenti választás. Meglátása alapján mindez az adófizetők pénzéből rendezett egyfajta előkampány, hogy erős kezűként mutassa be a kormánypártot, amely megvédi az országot és népet az idegen uralomtól (Brüsszeltől) és az idegenekkel (a menekültekkel) való elárasztástól.
Azt sugallja, hogy az unió veszélyes, meg kell állítani, mielőtt még több kárt okoz, még több menekültet enged be Európába, és még több hatáskört vesz el a nemzetállamoktól – írta Kálnoky.
Az Európai Bizottság április végén tételesen cáfolta meg a magyar kormány nemzeti konzultációs kérdéseit, amelyeket a képen látható plakátokkal hirdettek. A Brüsszel-ellenes üzeneteket nemcsak az Európai Parlament magyar témájú ülésén kifogásolták több frakcióból is, hanem a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt elnöksége is ritka keményen fogalmazott:
az Állítsuk meg Brüsszelt! kampány otrombán EU-ellenes retorikája elfogadhatatlan. A Fidesz évek óta tartó Európa-ellenes támadásai ezzel olyan szintet értek el, amit már nem tudunk tolerálni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.