Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A pártelnöknek sikerült felhívnia Botka Lászlót, s megpróbálta meggyőzni, hogy tárgyaljanak a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt választási együttműködéséről. Sikertelenül.
A beszélgetés után a DK elnöke azt írta a Facebookon, hogy bár többszöri próbálkozás után végre sikerült beszélnie az MSZP hétvégén hivatalosan is megválasztott miniszterelnök-jelöltjével, az elutasította az együttműködés lehetőségét.
Azt mondta, hogy tárgyalni csak akkor érdemes, ha a DK elfogadja az ő nyilvánosan bejelentett 4, a demokratikus ellenzéki pártoknak címzett feltételét. Szerintem ez nem tárgyalás, hanem diktátum."
Gyurcsány azt is megjegyezte: a DK nem fogadja el, ha valaki hódítani, nem pedig megállapodni akar, legyen szó Botkáról vagy az Orbán-kormányról.
Botka László az Indexnek beszélt a Gyurcsánnyal folytatott telefonbeszélgetésről, s állítása szerint ugyanazt mondta a pártelnöknek, mint korábban a nyilvánosságnak: a kormányváltáshoz szerinte közös lista, miniszterelnök-jelölt és egyéni jelöltek kellenek. Emellett pedig olyan szövetséget kell létrehozni, amely a legnagyobb esélyt teremti Orbán Viktorék leváltására.
Hozzátette viszont azt is, hogy szerinte
Gyurcsány személye gátja a kormányváltásnak."
A DK vezetője jelezte, ők továbbra is nyitottak a tárgyalásra, sőt, újra megpróbálják majd rávenni Botkát is.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.