szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Őrizetbe vettek egy fiatal férfit, aki két évvel ezelőtt megölte a nagyapját, majd elrejtette a holttestet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Tavaly novemberben tett bejelentést egy férfi a rendőrségen arról, hogy az általa ritkán látogatott, egyedül élő édesapja eltűnt. A rendőrség elrendelte az idős férfi körözését, de mivel az eljárás során egyre gyanúsabbá váltak a körülmények, a BRFK életvédelmi osztálya márciusban büntetőeljárást indított.

A nyomozás során kiderült, hogy az Újbudán lakó idős embert a szomszédai 2015 tavaszán látták utoljára, azelőtt csak az unokája, a budapesti M. Márk látogatta, aki időközben a többi családtagjával megszakította a kapcsolatot. A 25 éves fiú a nagyapja lakását az eltűnés után hamis aláírással ellátott szerződéssel eladta, és rendszeresen felvette a rokona nyugdíját.

A nyomozók pénteken M. Márk Kőbányán bérelt garázsában, egy szeméttárolóban elrejtve megtalálták az idős férfi holttestét. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.

A fővárosi rendőrök M. Márkot hétfő este emberölés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerte a nyomozóknak, hogy 2015 áprilisában ő ölte meg nagyapját, és a holttestét később elrejtette. A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!