Csillebércen kaphat úszóakadémiát Hosszú Katinka

A Bors szerint van egy olyan terv, miszerint a Duna Arénából Csillebércre költözne az Iron Aquatics.

  • hvg.hu hvg.hu
Csillebércen kaphat úszóakadémiát Hosszú Katinka

Miután a vizes világbajnokság után a Duna Aréna a nagyközönség előtt is megnyílik, Csillebércen kaphatna úszóakadémiát Hosszú Katinka – írja a Bors.

Mint arról korábban már írtunk, a Duna Arénát egyelőre csak a Hosszúék-féle Iron Aquatics használhatja, ebből több konfliktus is volt már.

A vizes vébé után viszont Hosszúnak és tanítványainak megszűnik a kizárólagossága a nemrég átadott létesítmény használatára, a lap szerint pedig van egy olyan terv, miszerint a csillebérci volt úttörőtábor területén állhat majd fel Hosszú Katinkáék úszóakadémiája. A volt úttörőtábor területe ugyanis az ősszel állami tulajdonba kerül, miután a kormány peren kívül megegyezett Rácz Péterrel, a Magyar Úttörőszövetség egykori elnökével, a terület jelenlegi tulajdonosával.

A lapnak a Magyar Úszószövetség sajtófőnöke azt mondta, hallottak a tervről, de ez nem az úszószövetség hatásköre, hanem az államé, ettől függetlenül remek ötletnek tartják az úszóakadémia létrehozását.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár eddig nem reagált az ügyben.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.