Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A jelenlegi igazgató és helyettese mellett Ferencváros alpolgármesterének volt tanácsadója is pályázik. A szülők petícióznak, de hiába.
Elvileg hétfőn dől el, ki lesz a II. kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium következő igazgatója. A 444.hu azt írja, az iskolát 25 éve vezető, de a nyugdíjkorhatárt elérő Zoltán László, az igazgató-helyettes Cserfalviné Mészáros Zsuzsanna, illetve T. Zuggó Tünde, a ferencvárosi FIDESZ-KDNP alpolgármesterének volt tanácsadója pályázik a posztra. Zoltán László kapott felmentést a nyugdíjba menés alól, helyettese a biztonság kedvéért pályázott. A szülők a jelenlegi vezetést szeretnék, írtak is levelet és petíciót az Emmi-nek és a KLIK-nek, de nem kaptak rá választ, nem túl bizakodóak, különösen azután, hogy az iskolában is volt kockásinges diáktüntetés 2016-ban.
A lap megkereste T. Zuggó Tündét, aki azt mondta, "sajnálja, hogy ilyen síkra terelődött ez a történet". 20 évig tanított, három éve elvégezte a közoktatási vezetői képzést, szerinte minden joga és alapja megvan ahhoz, hogy pályázzon. A politika közeli pályáról a szakmai oldalra akar visszatérni, ezért pályázott, politikai kapcsolatot nem vett igénybe.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.