szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A hisztériakampánynak lényegesen komplexebb az üzenete a szimpla zsidózásnál – írja a HVG hetilap.

Orbán Viktor 2010-ben még mosolyogva fogadta Soros Györgyöt, amikor a milliárdos a vörösiszap-katasztrófa kárenyhítésére adományozott közel 200 millió forintot, most viszont azzal vádolja az üzletembert, hogy illegális menekültek százezreit akarja betelepíteni Európába. Pedig Soros javaslata valójában úgy szólt, hogy Európa évi háromszázezer igazi menekült befogadásával azt demonstrálhatná a hazájukat elhagyni készülők előtt, hogy reális esélyük lehet a kérelmük pozitív elbírálására, ezért nem érdemes illegális úton próbálkozniuk.

Soros éppen olyan Orbánnak, mint a török elnök Erdogannak Gülen, aki a politikai ellenfeleit igyekszik a hazáját külföldről támadó "ideológus" fizetett ügynökeiként beállítani. Orbán nem gondolkodik távlatosan, a sorosozásban nincsenek a napi politikai érdekeken túlmutató, netán erkölcsi megfontolások, célja, hogy tematizálhassák a közbeszédet, ami sikerült is nekik.

A HVG arról is ír a Sorosról szóló cikkében, hogy volt-e a milliárdosnak bármilyen emléke a korábban általa ösztöndíjjal támogatott Orbán Viktorról, és arról is, hogy kivételezett-e alapítványa Magyarországgal a származása miatt. Ahogyan arról is, hogy milyen viszonya volt Sorosnak az eddigi magyar kormányokkal, és milyen komoly szerepe volt már a nyolcvanas évek végén abban, hogy támogatást kaptak a függetlenségre törekvő tudományos és szellemi műhelyek.

A teljes cikket a friss HVG-ben olvashatja.

HVG
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!